Churchill egyszer azt mondta, hogy a történelem kegyes lesz vele, hiszen ő írja. Elnöksége végén Vlagyimir Putyin még új történelemkép alkotására is szakít időt, hogy így támassza fel az orosz nemzeti büszkeséget, és biztosítsa helyét a panteonban Nagy Péter és Sztálin oldalán.
„Oroszországban a kommunizmus összeomlása utáni évtizedet a hivatalos ideológia hiánya jellemezte. A megfáradt és a nagy világmagyarázatokból kiábrándult orosz elit ideologizálás helyett gyakorlatias kérdésekkel, elsősorban a meggazdagodással volt elfoglalva. Amikor 2004-ben Putyintól megkérdezték, hogy milyen nemzeti álmokat dédelget, az elnök azt felelte, hogy versenyképes Oroszországot szeretne” – olvassuk az Economistban.
Az elmúlt években a magas világpiaci olajáraknak köszönhetően szárnyal az orosz gazdaság, és a költségvetés óriási bevételekre tett szert. Úgy tűnik, hogy a márciusban leköszönő (pontosabban a hatályos alkotmány szerint már nem újraválasztható) Putyin és elvtársai azon munkálkodnak, hogy új történelemképpel boldogítsák az orosz népet, és egyúttal arról is gondoskodjanak, hogy az elnököt az orosz történelem nagyjai közé emeljék.
Nemrég Putyin egy konferencián egy új kézikönyvet ajánlott a történelemtanárok figyelmébe. Az Oroszország legújabb történelme 1945–2006 című kézikönyv a „sztálini honvédő háború” és Putyin elnöksége közötti időszakot öleli fel. A cél: Oroszország nagyságának bemutatásával az oroszok nemzeti büszkeségének feltámasztása.
A könyv szerint a Szovjetunió felbomlása tragikus történelmi hiba volt. „Nem volt demokrácia, de a Szovjetunióban volt a világ legjobb és legméltányosabb társadalma.” A kötet szerzői nem hallgatják el, hogy Sztálin élt az erőszak és az elnyomás eszközével, de ezt a háborús, majd hidegháborús fenyegetés szükségszerű következményének állítják be. Az ukrán és a grúz színes forradalmat Amerika által kezdeményezett lázadásnak tekintik. Gorbacsovval azonban meglehetősen szigorú a kézikönyv. Felróják neki a gazdaság lelassulását, továbbá a közép- és kelet-európai baráti országok feladását.
A könyv Putyint a nagy vezérek sorába állítva méltatja a nemzetgazdaság megerősítéséért, és az önérdeküket a köz java elébe helyező oligarchák hatalmának letöréséért. Végül pedig egy egész fejezetet szentel a szuverén demokrácia intézményrendszerének méltatására, a központosított államszervezet és a vezérelvű kormányzás előnyeinek bemutatására.
„Oroszországban a múlttal kapcsolatos viták gyakran nagyobb érzelmeket váltanak ki, mint a jelennel és jövővel kapcsolatosak. Hogy milyen lesz a jövő Oroszországa, jelentős részben azon múlik, hogy milyen múltat választ magának” – írja sokat sejtetően az Economist. Azt felelhetnénk rá, szintén sokat sejtetően, hogy a múltat a legszerencsésebb esetben sem választhatjuk meg, de a jövőt olykor igen.