Az első békeévek nagy létszámú nemzedéke elérte a nyugdíjkorhatárt, és kivonulása megváltoztatja majd az amerikai gazdaság arányait. Öregebb lesz a lakosság, lelassul a növekedés.

„Ha mozgó grafikonon ábrázoljuk, hogyan vonul át ez a nemzedék a gyerekkortól a felnőtt koron át az idős korig, olyan képsort kapunk, mintha egy lenyelt disznó vonulna végig egy piton testén” – írja le az Atlantic magazinban Megan McArdle azt a jelenséget, hogy a második világháborút követő években sokkal több gyermek született, mint akár azelőtt, akár azután.

A nyolcvanmilliós „nagy nemzedék” nyugdíjba készül. Tizenkét év múlva az amerikai munkaképes népesség lélekszáma alig lesz nagyobb a mainál, még akkor is, ha a jelenlegi ütemben folytatódik a bevándorlás. Az időskorúak viszont, akiknek részaránya ma egy a nyolchoz, az amerikai társadalom egyötödét teszik majd ki.

A fiatalok árucikkeket vásárolnak: autót, házat, elektronikus eszközöket. Az időseknek viszont szolgáltatásokra, elsősorban ellátásra van szükségük. A gazdaság arányai tehát átrendeződnek az iparcikkek felől a szolgáltatások felé. A munkaigényes humán szolgáltatásokban a termelékenység alig nő, nem úgy, mint az iparban. Más szóval az átlagos termelékenység lassabban fog nőni, mint eddig. És mivel a munkaerő sem lesz lényegesen több, a gazdasági növekedés lelassul.

A források jelentős bővülésére tehát nem számíthatunk. A szociális költségek viszont nőnek majd. Az időskorú tömegek ellátásához szükséges személyzet ma hiánycikk. Nincs elég gerontológus és nővér. A fiatalok százezrével álmodoznak arról, hogy majd gyermekeket fognak gyógyítani-ápolni felnőttkorukban. De az még senki kamaszkori kívánságlistáján nem szerepelt, hogy öregekkel foglalkozhasson. A kereslet persze majd kiküzdi a kínálatot, csak éppen sokkal többe fog kerülni egy-egy ilyen munkaóra, vagyis összességében megdrágul az egészségügyi ellátás.

Maguk a nagy nemzedék tagjai biztosra veszik, hogy nyugdíjasként is tovább fognak dolgozni. A tapasztalat azonban az, hogy egyre kevesebben dolgoznak a hatvanötödik év betöltése után. Mert ma már szinte általános a nyugellátás, jobb a szociális segélyrendszer, és mert az embereket méltóságukban sértené, hogy csökkenő fizetést fogadjanak el. Pedig jó volna bent tartani a nagy nemzedéket a munkaerőpiacon. 1945-ben, a nagy nemzedék előtti utolsó évben 42 munkavállaló tartott el egy nyugdíjast, ma három. Amikor a nyolcvanmilliós nagy nemzedék minden tagja nyugdíjban lesz, két munkavállalóra jut majd egy nyugdíjas.

A jelenlegi ellátás fenntartásához a szociális kasszát a GDP két százalékával kell megemelni a maihoz képest, az egészségügyi kasszát a GDP négy százalékával. Adóemelésre, magasabb nyugdíjkorhatárra, bizonyos ellátások kurtítására lesz szükség. És jó lenne fenntartani a bevándorlás mai ütemét. Mindehhez szükség lesz a nyugdíjasok és a nyugdíj-várományosok szavazataira: ők vesznek a legnagyobb arányban részt a választásokon. És bizony lehet, hogy sem a takarékossági intézkedéseket, sem a bevándorlás ösztönzését nem fogják támogatni.