Az iszlám fundamentalisták ellenzik az állam és az egyház elválasztását. A mérsékelteknek meg kell győzniük a konzervatívokat, hogy az állam semlegessége jót tesz a vallásnak. Nehéz lesz, de Amerikában háromszáz éve már sikerült.

„A moszlim országokban sokak szerint megakadt az állam és a mecset elválasztása. Számos tudós, teológus és politikus arra a következtetésre jutott, hogy az iszlám teokráciát nem lehet világi államra cserélni. Azzal érvelnek, hogy az iszlám más, mint a kereszténység: az iszlám ugyanis előírja a saríát, a vallási törvénykezést, és ezzel az állam és az egyház összetartozását. Azt is hozzáteszik, hogy a moszlim társadalmak általában elutasítják a világi állam gondolatát” – írja Alexander Benard jogászhallgató a konzervatív Policy Review-ban.

Kétségtelen, hogy a tények első ránézésre azokat látszanak igazolni, akik szkeptikusak az iszlám demokrácia esélyeivel kapcsolatban. Szaúd-Arábiában például az alkotmány előírja az iszlám törvények betartását. Be is tartják: évente 50 nyilvános kivégzést tartanak, a nők nem vezethetnek autót, és vallási rendőrség bünteti meg az iszlám öltözködési törvények ellen vétő asszonyokat. A dolog komolyságát jól példázza a 2002-es szörnyű eset, amikor a vallási rendőrség az öltözködési normák megsértése miatt nem engedte ki a lángoló épületből a menekülő diáklányokat, akik közül 15-en bennégtek.

Az állam és a mecset más moszlim többségű országokban sem válik el. Mindez azonban nem jelenti, hogy az emberek döntő többsége egyetértene a fundamentalizmussal. Mark Tessler michigani politológus egy 2006-os kutatásában kimutatta, hogy az Algériában, Irakban, Jordániában és a palesztin területen élő moszlimoknak nagyjából fele ellenzi az egyház állami befolyását, és inkább szeretne világi államot. Más felmérések is hasonló eredményre jutottak. A kutatásokból az is kiderül, hogy az erősen vallásosak körében is sokan vannak, akik nem ragaszkodnak a saríához. De hiába ugyanakkora a mérsékeltek tábora, mint a fundamentalistáké: „az iszlám fundamentalisták szervezettebbek, több pénzük van, és hangosabbak”.

Van, aki szerint moszlim felvilágosodásra van szükség ahhoz, hogy az iszlám és a demokratikus értékek összeegyeztethetők legyenek. Benard szerint van rá esély, hogy a moszlim országokban világi államok jöjjenek létre. Volt már hasonlóra példa: az Egyesült Államok. „Az alapító atyáknak erősen vallásos, a világi államot a vallásra veszélyesnek gondoló népességet kellett meggyőzniük. Az amerikai példa kapóra jöhet a mecset és az állam szétválasztásán munkálkodóknak is.”

Az első észak-amerikai alkotmányok a vallási fundamentalizmus szellemében születtek. A virginiai alkotmány a keresztény eszmék terjesztését jelölte meg az állam fő feladatául, és előírta a vallási szertartásokon való részvételt. Massachusetts gyarmati alkotmánya kimondta, hogy a törvények Istentől származnak, és a mózesi elvekre épülnek. Az istenkáromlásért halál járt. „A massachusettsi alkotmány szövegezői, akik aztán alig tíz évvel később a vallásszabadság lelkes hívei lettek, nyilvánvalónak gondolták, hogy a jognak a Biblián kell alapulnia.”

Hogyan sikerült az alapító atyáknak meggyőzniük az egyház és állam szétválasztásáról a mélyen vallásos amerikaiakat, akik korábban szentül hitték, hogy a világi állam aláássa a vallás alapjait, és erkölcsi züllést idéz elő?

Az alapítók nem azzal érveltek, hogy az egyház állami befolyása nem kívánatos. Ezt a konzervatív többség biztosan nem fogadta volna el. Inkább arra hívták fel a figyelmet, hogy a vallást szeretnék megóvni az állam befolyásától. Az államegyház kialakítása ugyanis egy felekezetnek kedvezne. A szabad vallásgyakorlás, a lelkiismereti szabadság megkívánja, hogy az állam ne avatkozhasson hitkérdésekbe: vagyis az állam legyen független a vallásoktól. Az Alapító Atyák máshogy értették az állam és az egyház elválasztására vonatkozó alkotmányos rendelkezést, mint ahogy ma értelmezik: azt akarták megakadályozni, hogy bármely felekezet államvallás rangjára emelkedjen. A mélyen vallásos Jefferson elnök is ebben a szellemben beszélt a „vallást és egyházat elválasztó falról”. A korabeli nézeteket jól szemléleti, hogy akkoriban nyilvános istentiszteleteket tartottak a kongresszus termeiben, sőt a Legfelsőbb Bíróság üléstermében is. A kongresszus saját lelkészt alkalmazott.

„Az amerikai példa tanulsága az, hogy egy konzervatív társadalomban arról kell meggyőzni az embereket, hogy az egyház és az állam szétválasztása a vallás szempontjából előnyös. Ezzel kell a mecset és az állam szétválasztását szorgalmazó mérsékelt moszlimoknak is érvelniük. A konzervatív fundamentalisták szövetségeseként, nem pedig ellenségükként kell fellépniük.” Egyebek között hivatkozhatnak arra, hogy így véget lehetne vetni a különböző moszlim irányzatok harcának, például az iraki síiták és szunniták közötti vérengzésnek.

A recept sikeréhez elengedhetetlenül fontos, hogy a Nyugat, és főleg Amerika támogassa a mérsékelt eszmék elterjedését. Ehhez viszont nem elég a mérsékelt csoportok anyagi támogatása. Legalább ilyen fontos lett volna, hogy a választások után ne engedjenek a többségbe került vallási pártoknak.

A második világháború utáni Japán alkotmányában kimondták, hogy a sintoizmust bárki szabadon gyakorolhatja, de az állam nem követhet sintoista elveket. Az iraki alkotmány viszont kimondja, hogy az iszlám államvallás, a törvényalkotás alapja, és hogy semmilyen törvény nem lehet ellentétes az iszlám vallási szabályokkal.