Gordon Brown tíz hónapja vette át a kormányfői posztot, és máris igen népszerűtlen. Már miniszterei is, ahelyett, hogy dolgoznának, inkább helyezkednek, és azt latolgatják, kire lehetne lecserélni.

„Meglehetősen visszataszító a korábban támogatott embertől azonnal elfordulni és beállni az elégedetlenkedők közé, amint rosszra fordulnak a dolgok. Lehet, hogy Brown csalódást okozott, de azért katasztrófa nem történt” – értékeli Gordon Brown miniszterelnökségének első tíz hónapját Jackie Ashley, a Guardian kolumnistája.

Ashley nem rejti véka alá, hogy ő is csalódott a miniszterelnökben. Elsősorban azért, mert miközben „a progresszív kormányzásról hablatyol”, elfordul a baloldali értékektől. „Nem az a baj vele, hogy nincs elég ötlete: épp ellenkezőleg, túl sok van neki.”

Ahelyett, hogy a Munkáspárt szavazóbázisát erősítené és a társadalmi szolidaritás eszméjét képviselné, lépten-nyomon engedményeket tesz a felső- és a középosztálynak. Bár megígérte, egyelőre nem vetett ki különadót a tőkejövedelmekre, viszont eltörölte a 10 százalékos jövedelemadó-kulcsot, így az alacsony jövedelműek is a magasabb kulccsal adóznak. Jövőre 2500 kis postahivatal bezárását tervezi. Úgy döntött, hogy nem ír ki népszavazást az EU reformtervezetéről, és a pekingi olimpia elleni bojkottot sem támogatja.

Mindez azonban nem jelenti, hogy a gazdaság minden bajáért őt lehetne okolni. A hitelválságról és a következtében kialakult tőkepiaci krízisről nem ő tehet. A kvázi-prezidenciális kormányzásnak köszönhetően a közvélemény mégis a miniszterelnökön kér számon mindent. Egy április közepi közvélemény-kutatásból kiderül, hogy brit miniszterelnök soha nem vesztett ilyen gyorsan ilyen sokat a népszerűségéből.

A jobboldali sajtó persze azonnal ráveti magát Brown népszerűtlenségére, és arról cikkezik, hogy a miniszterelnök depressziós, és már a lemondást fontolgatja. Azt is felvetik, hogy a munkáspárti képviselők előbb-utóbb pánikba esnek, és keresnek helyette valaki mást, akivel nagyobb eséllyel vághatnak neki a következő választásoknak.

Csakhogy – véli Ashley – nincs olyan baloldali politikus, aki Brown helyére léphetne. A miniszterelnök lemondása csak fokozná a munkáspárt bajait: káosz törhetne ki, és a miniszterelnök székéért folytatott belharc tovább rontaná a baloldal esélyeit.

„Ahelyett, hogy egymással vetélkednek, és azt számítgatják, ki és mikor léphet Brown helyére, a minisztereknek inkább ki kellene állniuk a kormány mellett.”

Már csak azért is, mert a választásokig még több mint egy év hátra van. Ashley szerint ez rengeteg idő, ez alatt még bőven meg lehet nyerni a baloldalból kiábrándult választókat.

Ebben reménykednek persze az ármánykodó miniszterek is. És éppen ezért néznének új főnök után.