A modern tudomány felfedezte, hogy a nők nem csupán és nem is elsősorban a hátrányos megkülönböztetés miatt jutnak aránytalanul ritkán a legjobban fizetett állásokba. A fő ok az, hogy máshova vágynak. Már csak az a kérdés, miért.

„Az egyenlő esélyek szívós harcosai kivívták az amerikai nők pályaválasztásának szabadságát. Ám a végeredmény sokakat meg fog lepni: az egyenlő esélyek a vártnál sokkal kisebb esélyegyenlőséget eredményeztek” – írja Elaine McArdle a Boston Globe-ban.

Hogy a legjobban fizetett állásokban jóval alacsonyabb a nők aránya, mint általában a munkavállalók között, az közismert. A társadalomtudományi szakirodalom – mint a Metazin is többször beszámolt róla – azt is rendszeresen kimutatja, hogy a műszaki pályákon általában sokkal kevesebb a nő, mint a férfi, és ez különösen az úgynevezett élenjáró szakterületekre igaz, mint amilyen az informatika. Márpedig ezek a pályák a legjobban fizetettek közé tartoznak.

Az sem újdonság, hogy a gyerekvállalás a karrier rovására megy, és hogy újabban a magasan képzett nők között egyre többen választják a szülést, még akkor is, ha emiatt hátrányba kerülnek a pályájukon.

Önmagában nem meglepő felfedezés tehát, hogy jól képzett és tehetséges nők szántszándékkal kerülik a matematikai és természettudományos ismereteket igénylő pályákat, pusztán azért, mert máshoz van kedvük.

Joshua Rosenbloom, a Kansasi Egyetem közgazdász tanára és szerzőtársai azt mutatták ki, hogy a nők mást tartanak fontosnak a munkájukban, mint a férfiak. Több száz informatikai alkalmazott adatait vetették egybe több száz olyan emberével, akik férfiak és nők által egyenlő arányban betöltött munkaköröket látnak el. Az informatikai állásokra általában azok jelentkeztek, akik eszközökkel szeretnek dolgozni, és köztük az átlagnál jóval több a férfi. A kontrollcsoportban pedig olyanokat talált a vizsgálat, akik inkább emberekkel kívánnak foglalkozni, s ez utóbbiak között a nők vannak többségben. A nő-férfi arány torzulását mintegy kétharmad részt a személyes preferenciák magyarázzák. Elég közhelyesen hangzik, ismeri el Rosenbloom, hogy a nők emberekkel, a férfiak pedig tárgyakkal szeretnek foglalkozni, sőt, igen hasonlít bizonyos bevett szexista klisékre, mégis van benne valami.

Mindenesetre a Vanderbilt Egyetem két kutatója, Camilla Persson és David Lubinski hasonló eredményre jutott egy évtizedeket átfogó kutatásban. A hetvenes évektől kezdve figyeltek meg 2000 embert, akinek matematikai tehetsége már kamaszkorban kiütközött. Tanulmányaik során a csoport tagjai közül a nők és a férfiak nagyjából egyenlő arányban értek el kitűnő eredményt. Amikor azonban pályaválasztásra került a sor, a régi klisé érvényesült. És az okokat keresve a felvett adatok közt a kutatók egyetlen jelentős eltérést fedeztek fel: a férfiak között sokkal többen nyilatkoztak úgy, hogy szeretnek szervetlen anyaggal dolgozni. Ez a különbség igen fiatal korban kimutatható, és mindvégig fennmaradt az évtizedek során. Igaz, a szerzők azt is kimutatták, hogy a matematikában tehetséges nők általában jobb verbális képességekkel is dicsekedhetnek, a férfiak között viszont több a magának való, visszahúzódó matematikai tehetség. Vagyis a nők talán azért választanak szívesebben olyan munkakört, amelyben élőlényekkel van dolguk, mert megengedhetik maguknak: jobb a kommunikációs készségük.

Akárhogy is, mindebből az következik, hogy ha a nőknek valóban szabad a választásuk, akkor egyáltalán nem biztos, hogy kiegyenlítődnek a nemek közötti foglalkoztatási arányok. És csakugyan, Susan Pinker pszichológus nemrégiben megjelent könyvéből az derül ki, hogy e téren éppen azokban az országokban van a legnagyobb eltérés a nők és a férfiak között, amelyek a legnagyobb pályaválasztási szabadságot és a legjobb anyagi lehetőségeket nyújtják a nőknek: az Egyesült Államokban, Norvégiában, Svájcban, Kanadában és Nagy-Britanniában.

Hogy aztán ebben a szocializáció, a kislánykortól begyakorolt szerep, vagy biológiai okok, illetve a szüléssel járó karrierszünet játssza-e a fő szerepet, azt a kutatók mindmáig csak találgatják.