A legjobb egyetemek nem kritikai értelmiségieket képeznek, hanem a társadalmi elit tagjait nevelik ki. Némely szerényebb iskolából jobb elmék kerülnek ki, mint a legdrágább és legnagyobb hírű egyetemekről.

„Az elitfelsőoktatás előnyei tagadhatatlanok. A diák megtanul gondolkodni, legalábbis bizonyos értelemben, és megszerzi a gazdagok életéhez szükséges kapcsolatokat. De legjobb egyetemeink elfelejtették, miért is jöttek létre: nem karrieralapozásra, hanem az elme pallérozására” – írja az American Scholar hasábjain William Deresiewicz, aki évtizedeken át tanított angol nyelvű irodalmat hazája legnevesebb egyetemein, a Columbián és a Yale-en.

Amerika egyre nagyobb összegeket és személyzetet fordít a továbbtanulási versenyiparra, ezért érdemes megvizsgálni, mi is az eredmény. Annál is inkább, mert maguk az elitiskolák nem győzik hangsúlyozni, hogy diákjaik a jövő vezetői.

Az elitegyetemek olyan embereket bocsátanak ki, akik kizárólag a magukfajtával képesek szót érteni. Más emberekkel nem találkoznak, de azt tanulják az egyetemen, hogy nem is érdemes, hiszen ők a legjobbak. Holott csak az analitikus érvelés és gondolkozás technikáját sajátítják el. Az empátia, a szociális érzékenység és a kreativitás a háttérbe szorul.

Pedig elvben a többnyire inkább balra húzó tanári karok a nép érdekeinek képviseletére is buzdítanak. Hogy milyen sikerrel, azt a korábbi két vesztes demokrata párti elnökjelölt, Al Gore és John Kerry példája mutatja: egész életüket az elitben töltötték, és képtelenek voltak megszólítani az átlagpolgárt.

A most távozó elnök, George W. Bush is elitiskolai termék. Ő egy másik hátrányos vonást példáz: hogy az elitegyetem felelőtlenségre nevel. Aki egyszer bejut, aranykalitkába kerül, és minden bajból kimentik. A Bush-kormányzat vétkesei, ha távozniuk kellett is, nem fizettek meg bűneikért. Ahogy az elmúlt évek nagy csődjeinek előidézői már azon is csodálkoztak, hogy egyáltalán eljárás indult ellenük.

Az elitegyetem kétségkívül útlevelet ad a gazdagsághoz. De egyben gyakran elveszi a másik választás lehetőségét. Amerika olyan gazdag, hogy biztos megélhetést nyújt olyan embereknek is (szociális munkásoknak, közösségi kulturális programok szervezőinek, művészeknek), akik másutt igen nehezen jutnak el a hónap végéig. A elitegyetem végzőseinek azonban ilyen állást eszükbe sem jut vállalni, s ezzel sok boldogságtól fosztják meg magukat.

Magukat az egyetemeket jelentős részben a gazdag vagy magas polcra kerülő öregdiákok adományai tartják el. Ezért hát az alma maternek az az érdeke, hogy ilyen öregdiákokat termeljen, ne szerényebb anyagi helyzetben lévőket.

Deresiewicz szerint a mindenből jeles tanulóknál, akiknek útja a jó iskolából biztosan vezet az elitegyetemekre, ígéretesebbek azok, akik néhány, őket érdeklő tárgyra összpontosítanak, akik ezért-azért konfliktusba kerülhetnek az intézménnyel, vagy akik a sok különóra helyett naplót írnak. Ők egyszerűbb egyetemre fognak kerülni, de nem is baj, mert ott több esélyük van kritikai értelmiségivé válni.