Sokan tartanak tőle, hogy Amerika jóvátehetetlenül két táborra szakad, amelyek már dialógust sem folytatnak egymással. Mások szerint elég egy szikra, és újra fellángol az igazi politikai vita.

„Egyre többen aggódnak az amerikai politikai megosztottság és a szekértáborok elkülönülése miatt. Sokak szerint félő, hogy ha a jelenlegi demográfiai folyamatok folytatódnak, akkor az ország földrajzilag elkülönült véleménygettókra szakad, ami tovább erősíti a megosztottságot és az álláspontok radikalizálódásához vezet” – írja Lee Drutman politológus a Miller-McCune Center for Research, Media and Public Policy folyóiratában.

A Metazin is beszámolt Pietro Nivola és William Galston cikkéről, amelyben a két neves politológus arra a következtetésre jutott, hogy nő a pártok közötti szakadék, és egyre inkább fizikai elkülönüléssé alakul a világnézeti megosztottság: egyre több az olyan választókerület, ahol borítékolni lehet, melyik oldal jelöltje nyeri a választást. Az azonos politikai nézetűek szegregálódása pedig tovább gerjeszti a megosztottságot és a szélsőséges álláspontok megerősödésével jár. A politikai szekértáborok pedig egyre kevésbé akarják megvitatni egymással véleményüket.

Drutman úgy véli, hogy eltúlzottak a félelmek. Robert Huckfeldt és Jeanette Morehouse Mendez politológusok kutatására hivatkozik, amely szerint „nincs rá bizonyíték, hogy az emberek csak sajátjukéval azonos politikai nézetűekkel törekszenek párbeszédre”.

A két politológus nem vitatja, hogy általában igyekszünk kerülni azokat a helyzeteket, amelyek kognitív disszonanciát okozhatnak. Hajlamosak vagyunk kerülni a vitát olyanokkal, akikről tudjuk, hogy más véleményen vannak, s ha mégis ilyen helyzet áll elő, akkor igyekszünk a konszenzus kialakítására. Huckfeldt és Morehouse Mendez kutatásai azonban arra világítanak rá, hogy a politikai vélemények tekintetében a kognitív disszonancia elkerülésénél és feloldásánál is erősebb bennünk a vágy, hogy hangot adjunk saját politikai meggyőződésünknek, és megcáfoljuk az ellentétes nézeteket. A politikai vitát még akkor sem kerüljük, ha időről időre kiábrándulunk belőle: ha elmegy is a kedvünk egymás győzködésétől, egy új esemény hatására időről időre felülkerekedik bennünk a legyőzhetetlen vágy, hogy átkiabáljunk a szakadék túloldalára, megvitassuk az új fejleményeket a máshogy vélekedőkkel abban a reményben, hogy néhányukat átcsalogathatjuk.

Hogy mi lesz a következő újdonság, ami ismét vitára késztetheti a jobb- és baloldal jelenleg meglehetősen elszigetelt táborait? Huckfeldt szerint talán már az is elég az állóvíz felkorbácsolásához, hogy a novemberben esedékes elnökválasztás egyik elnökjelöltje afroamerikai.

Huckfeldt minden bizonnyal arra utal, hogy mindkét oldalnak át kell gondolnia számos olyan kérdést, amellyel eddig nem szembesült, mindenekelőtt a nyílt és burkolt faji előítéletekkel kapcsolatos álláspontját. Hogy aztán mennyire kívánatos, hogy pont ez legyen a szikra, amely lángra lobbantja a két tábor közötti politikai vitát, azt talán majd egy következő kutatásban vizsgálja meg a neves politológus.