A Blois-i felhívás aláírói tiltakoznak az ellen, hogy az államok törvénnyel akarják megszabni, mit szabad gondolni a múltról és mit nem. A történelmi igazsághoz csakis a szabad kutatás juthat el.

„Egyre több ország törvényei írják elő, hogy egyik-másik történelmi eseményre hogyan kell emlékezni, és hogyan kell róluk vélekedni. A helytelen választ ráadásul olykor büntetőeljárás követi” – írja felháborodva Timothy Garton Ash a Guardianben.

Súlyosbító körülmény, hogy a helyes válasz országról országra változhat. Svájcban vagy Franciaországban az büntetendő, ha valaki tagadja, hogy Törökországban az első világháború alatt népirtás sújtotta az örményeket. Törökországban ennek az ellenkezőjéért jár börtön.

Blois városában szeptember második hetében történésztalálkozót tartottak, amelynek több résztvevője, köztük Garton Ash, felhívást bocsátott ki az ellen, hogy az állam erővel kényszerítse a lakosságra a maga igazságát.

Franciaországban az első ilyesfajta törvényt 1990-ben hozták a holokauszt-tagadás ellen, több más európai ország példáját követve, s akkor nem tiltakozott senki. Ebben a törvényben minden más emberiség elleni bűn tagadását is büntetni rendelték. Öt évvel később az örmény népirtás tagadása miatt elítéltek egy történészt, majd egy másik történész került bíróság elé az afrikai rabszolgaság történetéről szóló tanulmánya miatt. Közben ugyanis törvény született arról, hogy Franciaország az emberiség elleni bűncselekménynek tekinti a rabszolgaságot, s hogy ennek értelmében kell eljárnia az oktatás és a kutatás terén. Kisvártatva viszont egy másik törvényben azt írták elő, hogy a tananyag ismerje el, milyen pozitív szerepet játszott Franciaország más kontinenseken, kivált Afrikában. Így végül ejtették a vádat, a gyarmatosítás pozitív oldalait hangsúlyozó cikkelyt pedig törölték a törvénykönyvből. Talán azért is, mert addigra megalakult a Szabadságot a történelemnek elnevezésű mozgalom. Ez a szervezet volt a blois-i kiáltvány kezdeményezője is.

Az Európai Unió közben a fajgyűlölet és az idegengyűlölet elleni harc hevében megpróbálja korlátozni a történelem értelmezhetőségét. Brigitte Zypries német igazságügyi miniszter kezdeményezésére Európa-szerte börtönbüntetéssel sújtanák „a népirtás, az emberiség elleni bűncselekmények és a háborús bűnök nyilvános mentegetését, tagadását vagy durva bagatellizálását”.

Garton Ash szerint nem is olyan könnyű eldönteni, mi értendő például bagatellizáláson, vagy akár ilyen vagy olyan bűncselekményen. Ha mindenütt azonos mércét akarnak alkalmazni, hát jegyzéket kellene erről összeállítani, és képzelhetni, micsoda alkudozás lenne ebből. A lengyel küldött azt mondaná a franciának: rendben, legyen az örmény ügy népirtás, de akkor járulj hozzá, hogy a nagy ukrajnai éhínség is az legyen. Brit javaslatra végül a döntést nemzeti hatáskörbe utalták, s így a parlament megszavazta a szöveget. A francia elnökség pillanatnyilag jegeli, és a szerző szerint a következő, cseh elnökség alatt remélhetőleg megkapja majd a kegyelemdöfést.

A történelmi igazságot nem kikényszeríteni kell, hanem tanítani az iskolában. Ahhoz, hogy taníthassák, előbb ki kell deríteni, ehhez pedig szabad vitára kell bocsátani a kutatás eredményeit. Ha például valaki az olyan összeesküvés-elméletekben hisz, mint hogy „a zsidók” robbantották fel a New York-i ikertornyokat, a tiltás semmit sem segít. A tényeket kell a tévhitekkel szembeszegezni. Garton Ash arra kéri az olvasót, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. a blois-i felhíváshoz, és segítsen megfékezni a paternalista „dadusállamot és emlékezetrendőrségét”.