Sokallja a halálos közúti baleseteket? Privatizáljuk az utakat, és negyedére fog csökkenni a halálesetek száma. Már ha hihetünk a neves osztrák libertárius közgazdásznak.

„Az állami tulajdonban lévő közút ugyanolyan elkerülhetetlen szükségszerűség, mint az adók vagy a halál? Walter Block, a New Orleans-i Loyola Egyetem közgazdász professzora másként látja” – olvassuk J.D. Seagraves írását a nyáron elindított Citizen Economist weblapon, amely közgazdásznak amatőr, de a maguk szakterületén profi szerzők írásait közli. Seagraves egyébként kivétel, mert azon kívül, hogy libertárius aktivista, pénzügyi szakíró is.

Block legnevezetesebb műve, A védhetetlen védelmében, a kábítószerek forgalmának liberalizálását propagálta. Ebben egyetértett Milton Friedmannel, a nagy libertárius közgazdásszal, aki tanulmányt szentelt a kérdésnek, élete alkonyán pedig csatlakozott egy olyan felhíváshoz, amely a marihuána engedélyezését követelte. Friedman igazán nagy híve volt az egyéni kezdeményezésnek, még az orvosi kamarák eltörlését is szükségesnek tartotta volna, de az utakat jobbára köztulajdonban akarta látni. Block egy vitában ezért útszocialistának is nevezte Friedmant, aki először megsértődött, de aztán vállalta ezt a jelzőt.

Block életútját ismertetve a szerző megjegyzi, hogy az osztrák professzor marxistának indult, és a híres orosz származású írónő, Ayn Rand hatása alatt szegődött az individualista kapitalizmus hívéül. Innen is tovább lépett azonban a radikális libertárius Murray Rothbard hatására, aki egyebek között a bíróságok és a rendőrség privatizációjának elméletét is kidolgozta. Rothbard emlékét őrzi, és művét viszi tovább a bécsi Mises Intézet, amely tagjai között tudhatja magát Blockot is.

Block professzornak hamarosan könyve jelenik meg az úthálózat privatizációjának hasznáról, és a cikk ebből ad ízelítőt. Az amerikai szövetségi utakon évente 40 ezer ember leli halálát. Block szerint, ha magánkézbe adnák az úthálózatot, nagyjából tízezerre csökkenne ez a szám. Harminc év alatt 900 ezer élet volna megmenthető. Hogy miért éppen ennyi, miért nem több vagy kevesebb, az nem derül ki. Talán majd a könyvből.

De hogy a privatizációnak ily csodás hatása volna, amellett szólnak érvek. Az utakat sok tulajdonos között osztanák szét, és az autósok nyilván a biztonságosabb útvonalakat választanák. A tulajdonosok emiatt mindent megtennének, hogy minél biztonságosabbá tegyék a maguk útjait. Annál is inkább, mert – az állammal ellentétben – őket nyilván súlyos milliókra perelnék egy-egy haláleset után, ha nem kifejezetten a vezető a hibás.

Első pillantásra két kétely is felmerülhet az olvasóban. Az egyik játékelméleti természetű. Ha ugyanis valamelyik útról elterjed, hogy kiemelkedően biztonságos, akkor hamarosan zsúfoltság keletkezik rajta, és ettől mindjárt veszélyesebb lesz. Emiatt az utasok átmennek a veszélyesebb utakra. A második kétely jogi: ugyan mi tiltja meg a polgárnak ma, hogy beperelje az államot, ha úgy érzi, hogy az út állapota miatt következett be a baleset?

Seagraves azonban nem bírálni jött Blockot, hanem támogatólag ismertetni, és ezt a szándékát meg is valósítja. Fölemlíti például a professzornak azt az érvét, hogy az utak sózása a legkézenfekvőbb és látszólag legolcsóbb megoldás, de károsítja az autókat (a környezeti kárt nem említi). Block szerint a magántulajdonos biztosan kitalálná, mi a fagy ellen a legmegfelelőbb védekezés, az államtól ezt hiába várjuk.

Hogy az állam az útépítéshez kisajátíthatja az esetleg makacskodó magánszemély földjét, a magánút-építő viszont nem? Ugyan már! Majd megkerüli azt a földet az útjával! Ettől az ellenérvtől is elállhat a nem eléggé edzett olvasó lélegzete. Ezek szerint ugyanis Block úgy képzeli, hogy nem az állam jelöli ki az utak nyomvonalát, hanem mindenki ott épít utat, ahol jónak látja.

Végül van még egy hathatós érv a magánosítás mellett: Block professzor, New Orleans-i alkalmazott lévén, személyesen tapasztalhatta, hogyan mondtak csődöt az állami hatóságok a Katrina hurrikán pusztítása idején. Ugyanők felügyelik a közutakat is. „Csoda, hogy évente 40 ezer ember leli halálát az utakon? A szabadpiac rosszabbul teljesítene? Aligha.”

Miért? – kérdezhetne vissza az állam. – A Titanic nem magántulajdonban volt? Hát az a sok bank, amelyet most félig-meddig államosítanak?