Bár még korántsem egyértelmű, hogy a gazdasági világválság elkerülhetetlen, az amerikai publicista megpróbálja végiggondolni, hogy milyen lenne az élet az 1930-as évekéhez hasonló, tartós recesszió esetén. Nem is olyan rossz.
„Az emberek többsége azt hiszi, tudja, hogy milyen a súlyos gazdasági válság. Elég csak fellapozni a történelemkönyveket: bankok és ingyen konyhák előtt kígyózó sorok, almát áruló öltönyös brókerek. Kávé-, liszt- és cukorhiány, elmosogatott alufólia, és foltozott nadrág. A kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy a munkanélküliek híd- és repülőtér-építéseken dolgozhassanak. Valójában azonban semmi ilyesmire nem kellene számítanunk gazdasági világválság esetén. Az 1930-as évek óta rendkívüli gazdasági, technológiai és politikai változások történtek, és ennek a jelentősége a szűkösségben is megmutatkozna” – olvassuk Drake Bennett publicisztikáját a Boston Globe-ban.
Közgazdászok szerint a jelenlegi krízishez hasonló súlyú gazdasági válságra az 1930-as évek óta nem volt példa. A kormányok határozott piacmentő beavatkozásai megakadályozhatják a több évre elhúzódó gazdasági visszaesést, és ezzel a világgazdasági válsághoz hasonló tartós recessziót. De még ha a legrosszabb forgatókönyv valósulna is meg, és nem sikerülne megakadályozni a súlyos válságot, Bennett szerint akkor sem kell olyan szűkösségre készülnünk, amely a világgazdasági válságot jellemezte.
Hasonlóan az 1930-as évekhez, a munkanélküliség nyomában ismét kisebb Amerikán belüli népvándorlás indulna meg: az emberek oda költöznének, ahol munkát vagy ingyen szállást remélnének. A nagy iparvárosok elnéptelenednének, és sokan visszaköltöznének szüleikhez. Az elmúlt évtizedekben benépesített kertvárosokból minden bizonnyal sokan a városba költöznének. Mivel kevesebben engedhetik meg maguknak a magas tandíjat, az egyetemi városok is kiürülhetnek.
A mindennapi életben azonban lényegesen kisebb változások történnének, mint a világválság idején. A könnyen felvehető hitelek megszűnésével és a munkanélküliség növekedésével csökkennének a kiadások. De az aligha valószínű, hogy sokaknak kellene éhezni. Az ennivaló jóval olcsóbb: egy átlagos amerikai család bevételének sokkal kisebb hányadát költi megélhetésre, mint a múlt század elején. Ráadásul az állam szociális szerepvállalása is jóval nagyobb, mint nyolcvan éve volt. A bioélelmiszerek iránti kereslet csökkenni fog, és a szegények még több kalóriában gazdag és egészségtelen ételt fogyasztanak, mint most, és így az elhúzódó recesszióban tovább nőhet az elhízott amerikaiak aránya – véli Bennett. A zöldövezetben viszont a díszkerteket ismét felváltja a konyhakert.
Továbbá az sem valószínű, hogy stoppolt zokniban kell majd járni. Ma ugyanis az élelmiszerekhez hasonlóan a ruházati cikkek is olcsónak számítanak – hála az importnak. A márkás ruhák forgalma valószínűleg visszaesik, és talán újra elterjednek a használtruha-üzletek. A vásárlók törekedni fognak rá, hogy tartós holmit vásároljanak.
Bennett szerint még a bankok előtt sem kígyóznak majd sorok. A pénzügyeket ugyanis az emberek online intézik – már akinek lesz efféle intéznivalója.
A látványos visszaesés az egészségügy és az oktatás területén várható – jósolja Bennett. Felmérések szerint az amerikaiak bevételének hétharmada lakhatásra, egészségbiztosításra, utazásra és tandíjra megy. Ha világgazdasági válság tör ki, akkor minden bizonnyal nőni fog az egészségbiztosítás nélkül maradók száma, aminek következtében sokan a minden amerikainak járó sürgősségi ellátást veszik majd igénybe. Autót is kevesebben fognak használni, ezért nagyobb lesz a tömeg a metrón. Sok kórház bezár, és csökkenni fog a gyógyszerfogyasztás.
Nőhet viszont a ma nem túlzottan népszerű, szerény, de biztos fizetéssel kecsegtető közalkalmazotti pályák népszerűsége, és vele a közszolgáltatások színvonala.
Ahogy az 1930-as években, most is nőne az elszigetelt emberek száma. Robert Putnam szociológus kutatásai szerint a gazdasági válságok idején az emberek elfordulnak a közélettől, és visszahúzódnak a magánszférájukba.
Ma ez a jelenség hatványozottan jelentkezne – ellentétben a két világháború közötti időszakkal, napjainkban ugyanis a munkanélküliek által kedvelt mozi és táncház nem olcsó mulatság. A legtöbben a szórakozás legolcsóbb módját választanák: otthon ülnének a tévé előtt.
Lehet, hogy sokan észre sem veszik majd, hogy beköszöntött a válság?