A jobboldali párizsi napilap képmutatónak minősíti azokat a tüntetőket, akik Izrael gázai hadműveletei ellen tiltakoztak Franciaország és Európa szerte. A francia filozófus szerint a televízió és az iszlám találkozása új, veszélyes jelenség.
„Ezek a felvonulások az áruhamisításra emlékeztetnek. A béketüntetések, mint oly sokszor, most sem annyira a béke iránti vágyat fejezték ki, mint amennyire az egyik fél, nevezetesen a Hamász győzelmének óhajtását” – olvassuk a Le Figaróban Robert Redeker filozófustól, akire 2006-ban halálos fatvát mondtak ki, amiért Mohamed prófétát pusztai rablónak és zsidógyilkosnak minősítette.
Az Európát elárasztó Izrael-ellenes tüntetéssorozatban baloldaliak és muzulmánok találtak egymásra. Ez arra emlékezteti a szerzőt, hogy a kommunisták a múltban gyakran nevezték harcukat békemozgalomnak, holott nem a békét óhajtották, hanem az Egyesült Államok kudarcát, miközben lelkesedtek a Szovjetunió elnyomó rendszeréért. Hasonlóképpen a mai tüntetők is Izrael vereségét óhajtják, nem a békét. A Hamász győzelme természetesen Izrael végét jelentené, de ha ez bekövetkezne, a mai tüntetők aligha háborodnának fel. Más szóval ezek a tüntetések nem a háború ellen irányulnak, hanem részei a háborúnak.
De persze nem csupán vörös zászlók jelentek meg a tüntetéseken, hanem zöldek is, sőt ezek uralták az utcákat. „A megmozdulások ugyanis a mecset és a televízió egymásra találásának termékei.” A televízió a pillanat műfaja, a gyorsan változó képeké, és nemigen viseli el a higgadt, körültekintő elemzést. Annál inkább kedvez az indulatok keltésének és a felületes érzelmekkel való azonosulásnak. „Az etnikai és vallási azonosulás tömeges jelenségével van dolgunk.” Az indulati alapú azonosulás nem véletlenül váltott már ki egyszer antiszemita hullámot az első, második, harmadik generációs arab bevándorlók lakta külvárosi lakótelepeken. Hol van már 1968, amikor a tiltakozók az iszlámmal teljesen összeegyeztethetetlen szabadságeszmékért tüntettek? A mai tüntetők a mérsékelt arab országok iszlamista tiltakozóinak klónjai. Csak nem jön létre a kommunista mozgalmak és az iszlamista irányzatok francia elegye, a balos iszlamizmus ?
A Le Figaro vezércikkben is elítéli a tüntetéseket. Yves Thréard rámutat, hogy a több ezer csecsenföldi és a több százezer darfuri muzulmán civil áldozat halála igen mérsékelt részvétet keltett csupán Franciaországban. Annál nagyobb indulatot vált ki mindkét oldalon, ha a Hamász és Izrael áll egymással szemben. Olyannyira, hogy igen ártalmas eszmék terjedésétől kell tartani.
Franciaországban hatszázezer zsidó és hatmillió muzulmán él. Kötelesek volnának mind egy szálig Izrael, illetve a Hamász mellé állni? A többség mindkét oldalon szorongva figyeli a közel-keleti dráma szörnyűségeit, de akiket az utcán látunk, akármilyen sokan vannak is, csak a kisebbség, amely nem képviseli a többséget.
Szabad bírálni Izraelt is, a francia kormányt is, de a sajtónak fel kell hívnia a figyelmet az irracionális szólamok hamisságára. A muzulmán szervezetek képviselőinek nyilatkozataiban ugyanis „példátlan népirtásról” van szó, a plakátokon „holokausztról”, s még Rama Yade, a külügyminisztérium emberjogi felelőse is „Gáza vértanúságáról” beszélt.
E nyilatkozatok igen gyakran súrolják a csúf antiszemitizmust, és kommentár nélkül, képekkel illusztrálva jelennek meg a médiában. Nem okozzák, de igazolják a zsinagógák és járókelők ellen megszaporodott támadásokat.
„A Közel-Keleten nem lehet csak jókat látni az egyik oldalon és csak gonoszokat a másikon. De Franciaországban a gyűlölet csakis a hamis béketüntetőket jellemzi.”