A lazább európai erkölcsök egészségesebb nemi életet eredményeznek, mint a vaskalaposabb amerikaiak. A radikális londoni baloldali lap szerint csak kárt okoznak az amerikai protestáns fundamentalista nézetek.
„Jobboldali csoportok tizenöt éve vívják sokfrontos ’kulturális háborújukat’ azzal a céllal, hogy az emberek szexuális szorongásait kihasználva előírhassák, mi történjék Amerika hálószobáiban” – állítja fel a diagnózist mindjárt cikke első bekezdésében Don Monkerud a „vörös-zöld-radikális” Red Pepper hasábjain.
A szerző üdvözli Obama elnöknek azt a rendelkezését, amellyel megengedte, hogy a szövetségi támogatásból külföldön tevékenykedő jótékonysági szervezetek tájékoztassák a helyi lakosságot az abortusz lehetőségeiről. A kormányzat tehát, mint várható volt, nem folytatja elődje politikáját. Bush elnök kifejezetten céljának tekintette, hogy visszaszorítsa a 60-es-70-es évek szexuális forradalmának vívmányait. Egyedül arra a programra, amely a házasság előtti önmegtartóztatást propagálta, egymilliárd dollárt költöttek.
Monkerud szörnyülködve állapítja meg, hogy az ultrakonzervatívnak nevezett szervezetek úgy propagálják a házasságot, mint ami megold minden bajt, a szegénységtől az öngyilkosságig. Dagmar Herzog, a City University of New York történelemtanára emlékeztet arra, hogy a 90-es években kezdődött protestáns fundamentalista kampány új jelenség: korábban az egyházak toleránsabbak voltak a házasság előtti nemi élettel kapcsolatban. Tavaly nyáron megjelent könyvében azt írja, hogy a nemi életre is kiterjedő kultúrharc az AIDS megjelenésével és a homoszexuálisok, illetve a leszbikusok mozgalmainak kibontakozásával esett egybe.
Az Amerikában „evangéliumi kereszténynek” nevezett protestáns fundamentalisták azonban egyáltalán nem az egész életre szóló önmegtartóztatást propagálják, sőt, nagyon is érzéki üzeneteket intéznek a hívekhez, azzal kecsegtetvén őket, hogy sokkal nagyobb élvezethez juthatnak, mint a nem hívők. Nemi felvilágosító könyveikben óvnak a házasságon kívüli nemi élet veszedelmeitől, viszont a legrészletesebben ecsetelik a gyönyörszerzés módszereit a házasok számára. Mégpedig nem csupán a leghagyományosabb értelemben. A feleségeknek azt javallják, hogy mindig legyenek kaphatóak egyebek között a gyors spontán szexre, hogy férjeik „igazi férfinak érezzék magukat”.
Bush elnök idején az egészségügyi hatóságok olyan nemi felvilágosító tanagyagot hagytak jóvá, amely szerint a kamaszkori nemi tevékenység súlyos kockázatokkal jár. Csakhogy „a nemiség elleni támadás nem eredményes”. Protestáns fundamentalista megrendelésre készült felmérések szerint az amerikai felnőttek 95 százaléka megvallja, hogy házasság előtt nemi életet élt. A keresztény férfiak 50 százaléka (a nők közül minden ötödik) pornó-függő. A tanácsot megfogadó kamaszok másfél évvel később kezdenek nemi életet élni, mint a többiek, viszont akkor jóval kisebb arányban használnak fogamzásgátlót.
Bezzeg Európában – általánosít Monkerud – „a kamaszkori szex természetes, egészséges és örömteli. A kamaszlányok ingyen jutnak fogamzásgátlóhoz, orvosi ellátáshoz és tanácsadáshoz.” Amerikában tízezer kamaszlány közül háromszor annyi esik teherbe, mint Svédországban, és négyszer annyi, mint Németországban. A gonorrhoea fertőzés esélye pedig Amerikában hetvenszer akkora a kamaszok között, mint Franciaországban vagy Hollandiában.
Ebből úgy látszik, mintha a kamaszkorú amerikaiakat a nem kívánt házasság előtti terhesség és a kankó jellemezné, holott bármilyen szomorú is e jelenség, azért mégis csak a korcsoport kis részét érinti. Hogy mennyire boldog-boldogtalan a nagy többség, arról nem szól az elemzés.