A gazdasági válság kirobbanása óta sokan temették már a kapitalizmust. Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász szerint nem új gazdasági rendszerre van szükség, csupán fel kell ismerni, hogy a szabad piac működéséhez aktív államra van szükség.

„Az általánosan elfogadott nézet szerint a kapitalizmusnak nevezett gazdasági berendezkedés elengedhetetlen feltétele, hogy a gazdasági tranzakciók a szabadpiacon bonyolódjanak. Az is nyilvánvalónak számít, hogy a profit reménye és a magántulajdon a kapitalizmus szükségszerű velejárója. Ha tényleg így van, akkor viszont mennyiben tekinthetjük a jelenlegi európai és amerikai gazdasági rendszereket kapitalistának?” – kérdezi Amartya Sen Nobel-díjasközgazdász a New York Review of Booksban.

A gazdasági válság kirobbanása óta sokan már temették a kapitalizmust, vagy legalábbis azt a változatát, amely a nyolcvanas évek óta meghatározó volt a nyugati világban. Sen utal a januárban Párizsban, Új Világ, Új Kapitalizmus címmel rendezett konferenciára, ahol Európa kormány- és államfői arról beszéltek, milyen új gazdasági rendszer alakul ki a válság hatására. A Nobel-díjas közgazdász szerint annak megértéséhez, hogy milyen lesz a megreformált kapitalizmus, mindenekelőtt a régit kellene megértenünk – mielőtt végleg elhantoljuk.

Sen arra hívja fel a figyelmet, hogy a kapitalizmus fellegváraiban sem mindent irányítanak piaci mechanizmusok. Sőt, a sikeres piacgazdaság működésének biztonságát erős szociális háló szavatolja. Munkanélküli segély, nyugdíj, egészségbiztosítás, ingyenes oktatás – vagy legalábbis egy részük – általában a nyugati kapitalizmusban is minden állampolgárnak alanyi jogon jár.

„Az úgynevezett kapitalizmus hiteles működésének feltétele a közpénzből finanszírozott oktatás, egészségügyi ellátás, tömegközlekedés, hogy csak néhány példát említsek.”

A szabad piac mindenhatóságának hívei megfeledkeznek róla, hogy még Adam Smith, a kapitalizmus elméletének egyik szülőatyja is elengedhetetlennek tartott bizonyos társadalmi intézményeket és erkölcsi értékeket a szabad piacok működéséhez. Smith tudta, hogy a piac működésének legfontosabb feltétele a bizalom: ha az emberek nem bíznak egymásban, akkor aligha hiteleznek. A tavaly ősszel kirobbant pénzpiaci válság ékes bizonyítéka a smith-i tétel igazságának: ahogy a piacon eluralkodó pesszimizmus miatt elfogyott a bizalom, azonnal elapadtak a hitelek.

Az elmúlt évtizedekben a kapitalizmus hívei megfeledkeztek a smith-i tételről, és azt hitték, hogy minél kisebb az állami szabályozás és az újraelosztás, annál jobban működik a piac. A deregularizáció és a privatizáció miatt azonban átláthatatlanná vált a piac, ez pedig felelőtlen, rendkívül kockázatos befektetésekre ösztönzött, amire a jelzáloghitelek kötvényesítése a legjobb példa. Korábban a hiteleket folyósító bankok vállalták a kihelyezett pénzekért a kockázatot. A jelzáloghitelek derivatív értékpapírrá alakítása után a hitelfolyósítók sokkal kevésbé voltak már érdekeltek a prudens kölcsönzésben: mivel a hiteltartozást továbbadják, nem az ő fejük fog fájni, ha a kölcsön bedől. Ami be is következett, bizonyítva, hogy a piac láthatatlan keze az állam kezének hathatós közreműködése nélkül nem mindig képes önkorrekcióra. A bizalom visszaállításához állami beavatkozásra, és százmilliárdos gazdaságélénkítő csomagokra van szükség. Cecil Pigou angol közgazdász már a két világháború között felismerte, hogy a piac gördülékeny működéséhez szükséges bizalmat csak az állami szerepvállalás teremtheti meg.

„A válság lehetőséget teremt rá, hogy a bevett nézetek újragondolásával régóta jelen lévő problémákat orvosoljunk. A jelenlegi krízis megköveteli, hogy komolyan szembenézzünk régóta figyelmen kívül hagyott hosszú távú érdekeinkkel, s előrelépjünk a környezetvédelem, az egészségügyi ellátás és a tömegközlekedés fejlesztésében. A gazdasági válság tanulsága nem az, hogy új kapitalizmusra van szükség. Sokkal inkább az, hogy tartsuk szem előtt Smith és Pigou alapelveit – zárja esszéjét Sen.