Nem igaz, hogy az internet ellehetetleníti a minőségi újságírást. Az úgynevezett minőségi lapokból már régen kiveszett a valódi kritikai attitűd. Igazi tényfeltárás már csak az alternatív, nem üzleti alapon működő fórumokon folyik.

„Az öncenzúrát gyakorló monopolsajtó összeomlása talán megtöri a középszer nemzedéknyi ideje tartó uralmát. De az is lehet, hogy nem sok minden változik, csak épp más forrásból kapjuk majd a félretájékoztatást és a közhelyeket. Egyik esetben sem fogok könnyeket ejteni a nagyvállalati sajtó sírjánál” – írja az Artvoice magazinban Michael I. Niman szabadúszó baloldali újságíró és médiaprofesszor, aki az elmúlt évtizedben alternatív témákat boncolgató cikkeivel vált ismertté. Írt például egy nomád utópista életmód-kísérletről, valamint a rendszerhibaként értelmezett Katrina hurrikánról.

Niman gunyorosan fogadja a híreket, amelyek arról számolnak be, hogy a nagy lapok kénytelenek csökkenteni nyomtatott felületüket, munkatársak tömegeitől válnak meg, a regionális lapok egymás után zárják be nyomtatott változatukat és korlátozzák magukat az internetre. A 80-150 éves lapok kimúlásáról azt írja: a komposztálóba kerültek. Mindez ugyanis nem változtat sokat a dolgok állásán, minthogy az újságok már régen halottak. „Most mindössze zombi testük követi őket a pusztulásba.”

A sajtó halálát sokszínűségének elvesztése okozta. Az amerikai városok 98 százalékában egyetlenegy újság van. A verseny megszűnt, s ami ezzel jár, a minőség is romlott. A bátor tényfeltárás a múlté, a hirdetők, sőt, a potenciális hirdetők érdekeinek tisztelete lett a szabály, márpedig ez kizárja a hatalmasok visszaéléseinek vizsgálatát. Telerakták a lapokat szponzorált anyagokkal, a híreket egyre inkább hírügynökségi anyagokból készíttetik, a helyi lapok is megszűntek hírforrások lenni. „A lapok célja már nem az informálás, a nevelés, az agitálás, hanem csakis a pénz, mint akármely más utcalányé…. Gondoljuk csak végig, mikor olvastunk utoljára kritikus cikket egy autóról vagy egy ingatlanfejlesztési kezdeményezésről.”

Ugyanezt a gyakorlatot folytatták a vezető orgánumok is: ennek köszönhető, hogy a nagy lapok a Bush-kormányzat propagandáját szajkózták Irakkal kapcsolatban, és ily módon segítettek háborúba vezetni Amerikát.

A Project Censored című weblap hosszú időre visszamenőleg évente huszonöt döbbenetes hírt állított össze, amelyekről egyáltalán nem esett szó a nagy lapokban. Például hogy George W. Bush alelnökének, Dick Cheneynek volt cége, a Haliburton milyen busás megrendeléseket kapott a kormánytól volt elnökének alelnöksége idején, s hogy ennek révén Cheney Haliburton-részvényeinek árfolyama harmincszorosára nőtt.

Vannak ma is sztárgázsik, de nem a független elmék bankszámlájára kerülnek, hanem a hatalmasoknak udvarló újságírókéra. Az igazi tényfeltáróknak az újságírás csak hobbi. Főállásban valami mással keresik a kenyerüket. És írásaik nem a nagy lapokban jelennek meg, hanem alternatív heti kiadványokban vagy a világhálón.

De van remény, írja Niman, arra hivatkozva, hogy nemrégiben találkozott egy kiváló újságírókból álló ukrán küldöttséggel. Valamennyien ötvenes éveikben jártak, tehát a kommunizmus idején tanulták a szakmát. Csak éppen nem gyakorolták. Amikor eljött a szabadság, kivirultak, és igazi újságírást kezdtek művelni. Hátha Amerikában is hasonló megújulást hoz a hagyományos sajtó összeomlása.

Odáig azért Niman nem megy el, hogy jobbnak minősítse az ukrán sajtót az amerikainál.