A kormánypárti elemző elismeri, hogy Oroszországot is felelősség terheli a második világháború kirobbantásáért. De nem nagyobb felelősség, mint Angliát és Lengyelországot.

„A kollektív biztonságot nem sikerült tető alá hozni, helyette a felelősség lett kollektív” – vonja meg az éppen hetven évvel ezelőtt történtek mérlegét a moszkvai Izvesztyijában Dmitrij Orlov befolyásos politikai tanácsadó. Ő dolgozta ki 2005-ben Putyin akkori elnöknek az „új többség” koncepcióját, de tőle származik az „energetikai szuperhatalom” kifejezés is.

Mint a Metazin is beszámolt róla, az új évezred Oroszországában a hivatalosság igen pozitívan értékeli Sztálin és a kommunista diktatúra szerepét. A második világháború ma is a nemzeti büszkeség fő forrása, és az iskolákban azt tanítják, hogy Sztálin kényszerből kötött meg nem támadási egyezményt Hitlerrel, mert a Nyugat nem volt hajlandó szövetkezni a Szovjetunióval. A tankönyvek nem szólnak a Molotov-Ribbentropp paktum titkos záradékáról, amelyben Németország és a Szovjetunió megegyezett Lengyelország közös megszállásában, s amely szabad kezet adott Sztálinnak a balti államok és Besszarábia bekebelezésére.

Mint Orlov nem titkolt gúnnyal megállapítja, a paktum évfordulóján teljes kudarcba fulladt az a terv, hogy ezen a napon emlékezzenek meg a sztálinizmus és a nácizmus áldozatairól. Az Európai Együttműködési és Biztonsági Szervezet közgyűlése ugyanis júliusban emléknappá nyilvánította augusztus 23-át, a szovjet–német megnemtámadási egyezmény aláírásának évfordulóját, és határozatban mondta ki, hogy egyaránt elítéli a két totalitárius rendszert, továbbá egyaránt felelősnek tartja őket a világháború kirobbantásáért. A felhívásnak mindössze annyi foganatja lett, hogy krimi tatárok egy kisebb csoportja ülősztrájkot tartott, a Baltikumban pedig kerékpárversenyt rendeztek. Egy évvel korábban az Európai Parlament is hozott már hasonló tartalmú határozatot, s Orlov az efféle törekvéseket „a nyugati establishment oroszellenes részének” számlájára írja.

„Nem mintha az orosz kormányzó elit ellenezné, hogy megvitassák a felelősség kérdését.” Hitler felelősségében azonban Moszkva nem hajlandó osztozni. A továbbiakban a hivatalos tananyag érvelése következik: a brit tábornokoknak az utolsó pillanatig nem volt felhatalmazásuk arra, hogy megállapodjanak Moszkvával a Hitler-ellenes koalícióról, Lengyelország nem akarta átengedni területén az orosz csapatokat, Oroszország viszont minél nyugatabbra akarta kitolni határvonalát, hogy jobban fel tudja fogni a várható német támadást.

Ennek ellenére Orlov mégsem ismétli meg a hagyományos szovjet történetírás tézisét, miszerint elsősorban Hitler, másodsorban Lengyelország és Anglia felelős a háborúért, a Szovjetunió viszont ártatlan. Úgy fogalmaz, hogy a nagyhatalmak olyasféleképp viselkedtek, mint az a társaság, amelynek tagjai nem lefogni akarják a borotvával hadonászó támadót, hanem egymás felé lökdösik. Nem mondja ki, de ez azt jelenti, hogy nézete szerint Sztálin nyugat felé akarta terelni Hitlert. A felelősség kisebbik részén tehát a befolyásos kormánytanácsadó szerint egyenlő arányban osztoznak a britek, a lengyelek és a szovjetek. Arról nem beszél, hogy hármójuk közül a háború következtében csak a Szovjetunió gyarapította területét.