Sokan hiszik, hogy a diplomás bevándorlók gazdasági előnyöket jelentenek a befogadó országok számára, és hogy minél képzettebb egy külföldi, annál könnyebben beilleszkedik. Egy nemrég megjelent felmérés szerint korántsem ilyen egyszerű a képlet.

„A tanulmány megállapítja, hogy téves a nyugati államok bevándorláspolitikájának alapvetése: nem igaz, hogy a diplomás bevándorlók könnyebben integrálódnak, mint a kevésbé képzettek” – ismertette a berlini Tagesspiegel a Transatlantic Academy kutatóintézet nyári migrációs jelentését.

Mint arról a Metazin is beszámolt, közgazdászok kimutatták, hogy a bevándorlással nőnek a bérek, és leginkább az őslakosok fizetése emelkedik. Sokak szerint történelmi példák sora azt is igazolja, hogy gazdasági válság idején van csak igazán nagy szükség a tehetségre – hazaira és külföldire egyaránt: a migránsok segíthetnek a gazdaság talpra állításában és új munkahelyek teremtésében.

A Transatlantic Academy neves kutatói szerint azonban Kanada, az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Írország bevándorlási adatai nem igazolják maradéktalanul a migráció hatásával kapcsolatos várakozásokat.

A felmérés egyebek között arra hívja fel a figyelmet, hogy a diplomás bevándorlók sokszor nem tudnak szakmájukban elhelyezkedni: egy orosz agysebész taxisofőrként kénytelen dolgozni – idézi a Tagesspiegel az egyik szélsőséges példát.

Ellentétben a közkeletű feltételezéssel, a diplomások talán még nehezebben találnak a képzettségüknek megfelelő állást, mint a kevésbé képzettek. A jól fizető, nagy megbecsüléssel járó pozíciók megszerzéséhez ugyanis társadalmi tőkére, kiterjedt kapcsolatrendszerre és információra van szükség. A külföldiekkel szemben általában nagyobb a bizalmatlanság, a diszkrimináció sem ritka, és előfordul, hogy a befogadó állam nem ismeri el a végzettségüket igazoló diplomát.

A képzettségüknél jóval alacsonyabb presztízsű állást betöltő bevándorlók tudását a fejlett nyugati országok eltékozolják – vezetik be a tanulmány készítői az agyelszívás fogalmának mintájára az „agytékozlás” fogalmát. Különösen azok a nyugat-európai országok hagyják veszni a migránsok tudását, amelyek csak ideiglenes letelepedési engedélyt ajánlanak: a tehetséges vendégmunkások inkább továbbállnak az Egyesült Államokba, ahol aránylag könnyen letelepedhetnek.

A tanulmány készítői külön kiemelik azt is, hogy a bevándorlók politikai integrációjával kapcsolatos nézetek is alapvetően kétesek. Nagy-Britanniában például leginkább a szegényebb országokból érkező, kevésbé képzett bevándorlók vesznek részt legnagyobb arányban a választásokon, miközben a képzettebbek hajlamosabbak az elkülönülésre.

Ami pedig az iszlamista radikalizmust illeti, az elemzés szerzői emlékeztetnek rá, hogy a szélsőséges európai iszlám szervezetek többségét a hatvanas-hetvenes években érkezett diplomás bevándorlók hívták életre, és ezek ma is inkább a diplomások körében népszerűek.