A Nyugat maga is felelős az iszlamista radikalizmus térhódításáért, mert elfogadta, hogy a szélsőséges hitszónokok és aktivisták képviselik az iszlámot. Pedig még ma is csak a hívők töredéke követi őket.
„A baloldali liberálisok abbeli igyekezetükben, hogy meg ne sértődjék senki, gyakorlatilag az iszlám legerőszakosabb áramlatainak támogatóivá váltak” – írja az Eurozinban Kenan Malik indiai származású brit természettudós és filozófus, aki immár öt éve próbálja kitartóan egymás után feltárni azokat az okokat, amelyek az iszlamizmus megerősödését eredményezték.
Ezt a törekvését a Metazin hasábjain is figyelemmel kísérhettük. Beszámoltunk arról, hogy az egyik okot a multikulturalizmusban jelölte meg, azt pedig a baloldal színeváltozásával magyarázta. Valamikor a baloldal az elnyomott osztályok védelmezője volt, majd az üldözött etnikai kisebbségeket is védelmébe vette. Ebből fejlődött ki az Európába betelepülő kisebbségek pártolásának az a módja, hogy a baloldal nem asszimilációjukat tekintette célnak, hanem az életmódbeli különbségek fenntartását. Ez volt a multikulturalizmus. Ha annál igazabbnak számít valaki, minél inkább elkülönül a többségi társadalomtól, akkor ne csodálkozzunk, hogy lázadó fiatalok a legradikálisabb hitszónokok hálójába kerülnek.
Következő esszéjében Malik két mítoszt jelölt meg az iszlamizmus térhódításának hátterében. Az egyik maga a multikulturalizmus, a másik pedig úgy szól, hogy lényegében vallási konfliktusról van szó. Salman Rushdie könyvét azért sújtották halálos fatvával Iránban, mert megsértette az iszlámot. Valójában politikai konfliktusról van szó. Szaúd-Arábia és Irán vetélkedett a muzulmán világ vezető szerepéért, és Irán ezzel a halálos ítélettel ragadta magához a kezdeményezést. Mostani cikkében Malik kifejti, hogy ugyanígy a dán Mohamed-karikatúrákból is politikai okok miatt lett világbotrány. Szaúd-Arábia ezen a réven igyekezett újra előnyhöz jutni Iránnal szemben, Dániában pedig egy radikális hitszónok így tudott vezető szerepre szert tenni.
Malik azután könyvet írt a kérdésről, s ebben azt fejtette ki, hogy a kommunizmus összeomlása, a hagyományos baloldal hanyatlása nem is igen hagyott más terepet a társadalom ellentmondásai és a rasszizmus ellen lázadó muzulmán fiataloknak, mint hogy az iszlamista mozgalom híveiül szegődjenek. Végül megpendítette, hogy az iszlamizmus nem középkori jelenség, mint gondolnánk, hanem nagyon is modern: globális mozgalom, amely jól használja a korszerű kommunikációs technikákat és a propaganda legújabb módszereit.
Az Eurozin hasábjain Malik beszámol arról, hogy a Yale egyetem könyvet jelentetett meg a dán karikatúra-botrányról, de egyetlen karikatúrát sem mert kinyomtatni. Manapság már együtt hat a baloldal hamis toleranciája, illetve a félelem. Pontosabban a félelmet a tolerancia mezébe öltöztetik, és nagylelkűségnek álcázzák. Mi több, az Index on Censorship, ez a szólás- és véleményszabadságot védelmező folyóirat interjút közölt a könyv szerzőjével, és szintén egyetlen karikatúrát sem mellékelt hozzá.
Az iszlamizmus terjedésének további okát jelöli meg Malik abban, hogy ha meg kell interjúvolni valakit az iszlámról, a sajtó rendszeresen a legelvakultabb szélsőségesek véleményét kéri ki, mert persze ez adható el a legjobban. De ennek óhatatlanul az a következménye, hogy a közönség szemében ezek az emberek válnak az iszlám hiteles képviselőivé. Holott nem azok. Malik több példával igazolja, hogy Dániában és Nagy-Britanniában az ily módon sztárolt, és a kormányok tárgyalópartnerének számító radikálisok a helyi muzulmán lakosságnak csupán egy töredékét képviselik. Igaz, hogy e töredék egyre nő. „Szélsőségesek mindig lesznek. Ezen nem változtathatunk. De azon igen, hogy ne hozzunk létre olyan kultúrát, amely legitimálja ezeket az embereket.”