Az internet segíthet az őszinte beszéd elterjedésében – vélik az optimisták. Az online média azonban nemcsak a közéletet, de a magánszférát is átláthatóbbá teheti: nem tudhatjuk, mikor kerül ki egy-egy kínos mondatunk valamelyik ismerősünk blogjára.

„Amikor elmesélek valamit, mindig észben kell tartanom, hogy nemcsak az szerezhet tudomást a dologról, akivel éppen beszélgetek” – idézi Leon Neyfakh, a New York-i Observer publicistája Joshua Cohen fiatal amerikai írót.

A közéleti szereplők és a celebek ősidők óta tudják, hogy minden szavukra figyelniük kell: minden falnak füle van, elég egy szűk körben, ismerősök között elejtett félmondat, és a sajtó máris rajtuk csámcsog.

A közösségi média, a blogok és a Twitter átalakították a nyilvánosság határait. Az interneten a banális és érdektelen mindennapokat megörökítő blogok és közösségi oldal- bejegyzések többségét jó esetben is csak tucatnyi személyes ismerős olvassa, ám az itt közzétett információk is komoly kellemetlenségeket okozhatnak. Még azok számára is, akik elővigyázatosak, és nem tárják a világ színe elé magánéletük minden részletét, és nem teszik közzé kompromittáló fotóikat. Mivel a fiatalok ma már szinte kivétel nélkül vezetnek valamilyen online naplót, nem vehetjük biztosra, hogy a bizalmas beszélgetés közben kikotyogott pletykák nem kerülnek-e ki valamilyen internetes fórumra.

Neyfakh New York-i körképének tanúsága szerint a fiatalok tisztában vannak a kockázatokkal, ezért már közeli barátaikkal sem szívesen osztják meg titkaikat. Hovatovább a házastársaknak is külön fel kell hívniuk egymás figyelmét, hogy „magánhasználatra” közölnek valamilyen bizalmas információt, és elvárják a diszkréciót.

„A baj csak az, hogy ha sikerrel járunk, pontosan olyan utálatos alakok leszünk, mint a politikusok” – kesereg Cohen. Ha még legközelebbi barátaink körében is állandóan feszülten kell figyelnünk minden szavunkra, előbb-utóbb paranoiássá, bizalmatlanná válunk, majd végül teljesen magunkba zárkózunk.