A gazdasági válság igazolhatja azokat a közgazdászokat és politikusokat, akik a jóléti állam túlburjánzásától féltik a demokráciát. A nép akarata és a gazdasági racionalitás hosszú távon nem egyeztethető össze.

„A nácizmus és a fasizmus egyaránt a demokrácia talaján jött létre, beigazolva ezzel Szókratész és Machiavelli jóslatát, amely szerint a demokrácia zsarnoksághoz vezet. Most pedig beigazolódhat Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász feltevése is, hogy ugyanis a demokrácia előbb-utóbb államcsődöt okoz” – olvassuk Neil Reynolds libertárius publicista cikkét a kanadai Globe and Mail hasábjain.

A filozófusok már az ókorban sem nagyon szenvedhették a demokráciát. Platón és Arisztotelész a zsarnoksággal állította párhuzamba, s utóbbi hozzátette azt is, hogy a zsarnok – akárcsak a demokratikus rezsimek – a jólét ígéretével veszi meg a polgárok támogatását. A nép uralmának eszméje később sem aratott osztatlan sikert. Tacitus, Montesquieu, Kant, Tocqueville egyaránt fenntartásokkal viseltetett a demokratikus rend iránt.

A huszadik század libertárius közgazdászai a jóléti állam és a diktatúra között is összefüggést véltek felfedezni. Friedrich Hayek a negyvenes években megjelent Út a szolgaságba című művében kifejtette, hogy a szabadpiac korlátozása totalitárius diktatúra felé vezet. Milton Friedman néhány évtizeddel később hozzátette, hogy ha a nép akarata érvényre jut a gazdaságban, annak szükségképpen államcsőd a vége: a választók ugyanis elsősorban életkilátásaik javítását várják a kormánytól, így a demokratikus választások a demagóg ígérgetést folytató, felelőtlen politikusoknak kedveznek, akik egyszerre ígérik az állami gondoskodás kiterjesztését és a terhek csökkentését. Ahogyan Benjamin Franklin fogalmazott, „a demokrácia az, amikor két farkas és egy bárány szavaz arról, hogy mi legyen a vacsora”.

Reynolds szerint könnyen elképzelhető, hogy hamarosan a demokrácia kritikusainak legsötétebb jóslatai is valóra válhatnak. Az államadósság összege számos fejlett államban meghaladja az évi GDP-t, miközben a gazdaság lassulása miatt egyre nő az államháztartási hiány. Az egyensúly megteremtéséhez az évtizedek óta kölcsönökből fedezett jóléti intézményrendszer drasztikus visszavágására lenne szükség, ezt azonban aligha tűri az állami gondoskodást szerzett jognak tekintő nép.

Ahogyan két olasz közgazdászprofesszor, Giuseppe Eusepi és Luisa Giuriato 2008-ban megjelent tanulmányában kifejti, az eladósodás előbb-utóbb súlyos, akár erőszakos konfliktusokhoz vezethet.

Reynolds utal rá, hogy a görög lakosság az elmúlt hónapok során többször az utcára vonult. És mindez csak a kezdet – figyelmeztet a kanadai libertárius publicista. Ha a megszorítások tovább folytatódnak, akkor az elkeseredett középosztály Rejkjaviktól Bukaresten át Szarajevóig lázadni fog.

Ha a jóslat beválik, az különösen azon országoknak lesz rossz hír, ahol az emberek hozzászoktak a jóléti államhoz. Az európai szociáldemokráciákra jellemző újraelosztást elutasító Egyesült Államok polgárai a harmincas évek válságát is békésen tűrték, miközben Európában megerősödtek a szélsőségek. Mint Marc F. Plattner a National Endowment for Democracy kutatóintézet alelnöke egy tavalyi írásában kifejtette, a gazdasági válság elsősorban a fiatal és gyenge demokráciák politikai intézményrendszerét fenyegeti. Ezekből ugyanis könnyen kiábrándulhat a nép, ha megszorításokra kerül a sor.