„A közösségi internetes oldalak nemcsak a szervezkedésben használhatók, hanem információs forrásként is értékesek, hiszen percről-percre tudósítanak az eseményekről. Ennek azonban vannak árnyoldalai is” – olvassuk Peter Bright, a Microsoft programozójának cikkét az Ars Technica online magazinban.

Az iráni forrongás, majd az arab tavasz idején a fejlett világ internetguruinak többsége, sőt a politikusok is a demokratikus fordulat egyik fontos eszközeként üdvözölték az internetes közösségi oldalakat. Nem is alaptalanul, hiszen az autoritárius diktatúrák ellenzéke valóban előszeretettel használta a Facebookot és a Twittert a tüntetések megszervezésére és a nyugati világ tájékoztatására.

A brit lázadások óta azonban megváltozott a közhangulat, ugyanis a boltokat kifosztó randalírozók is a közösségi oldalakat használták. Ahogyan Mubarak egyiptomi elnök is a közösségi oldalak letiltásával akarta elejét venni az ellenzéki lázadásnak, az angliai rendzavarások idején brit konzervatívok is a Twitter és a Facebook ideiglenes korlátozását javasolták. David Cameron miniszterelnök is utalt rá, hogy eltiltaná a fosztogatókat a közösségi oldalak használatától.

Bright szerint a brit reakciók éppoly eltúlzottak, mint korábban az online közösségekben a demokrácia előfutárát látó optimista értelmezések. A brit fiatalok éppenséggel SMS-ben vagy telefonon is megszervezhették volna a randalírozást. Arról nem is beszélve, hogy a fosztogatás és gyújtogatás utáni helyreállítást megszervező önkéntes brigádok is a Facebook és a Twitter segítségével álltak össze. Sőt, az online közösségi oldalak segíthetnek a rendzavarók kézrekerítésében is. Egy fiatal már fel is adta magát, miután a rendőrég a Facebookon közzétette a fényképét. Az internet csak fórumot kínál, amelyet nemes és elítélendő célokra egyaránt lehet használni.

A közösségi oldalak azonban nemcsak a szervezkedésben, hanem az eseményekről való tudósításban is fontosak – teszi hozzá Bright. A közel-keleti forradalmak idején is a helyszínen tartózkodók Twitter-bejegyzései számítottak a leggyorsabb forrásnak. Londonban is hasonló volt a helyzet.

Ám már az arab forradalmak idején is rengeteg álhír kapott szárnyra az internetes beszámolók alapján. Előfordult, hogy valaki szándékosan közölt félrevezető információt, mások viccből terjesztettek álhíreket.

Gyakran azonban a helyszínen tartózkodók akaratlanul is túlzásba esnek, vagy bedőlnek egy-egy alaptalan mendemondának. A londoni lázadás idején többen például durva és általános erőszakról számoltak be a történtek hevében, később azonban kiderült, hogy némelyik esetben a helyzet kevésbé volt súlyos: a feldühödött fiatalok csak néhány kirakatot zúztak be.

Az efféle rémhírek és túlzások könnyen pánikot kelthetnek az eleve aggódó emberek körében – figyelmeztet Bright. A randalírozókkal szimpatizálókat pedig arra sarkallhatják, hogy aktívan részt vegyenek a dúlásban.

A Nyugati-téri diszkótragédia idején Magyarországon is megtapasztalhattuk, hogy milyen könnyen elterjednek, és aztán milyen nehezen cáfolhatók a szemtanúk által terjesztett veszélyes rémhírek.