„Ne lepődjék meg az olvasó, ha egyszer kiderül, hogy belátható a háborúk korának vége” – írja a Foreign Policy magazinban Joshua Goldstein, egy metodista egyetem, az American University professzor emeritusa, aki könyvet is írt arról, hogyan nyerhető meg a háború a háború ellen.

A fegyveres összecsapásokról sokkal több hír és kép érkezik, mint korábban, ezért érthető, hogy egy háború dúlta világ képe él az emberekben, de a valóságban a háború ügye vesztésre áll.

Goldstein vitatja például azt a közkeletű hiedelmet, hogy a világ egyre veszedelmesebbé válik. Valójában tizennyolc rendszeres fegyveres konfliktus zajlik a földön, ami töredéke a fél évszázaddal ezelőttinek. Rengeteg az évi 55 ezer halálos áldozat, de feleannyi, mint a 90-es évek háborúié volt, és harmada a hidegháborús időkre jellemző évi 180 ezernek. A csökkenés fő oka, hogy a nagy frontális háborúk véget értek, az utolsó nagyhatalmi háború lassan 60 évvel ezelőtt zárult le: 1953-ban kötötték meg a koreai fegyverszünetet. Az utolsó háború, amelyben reguláris hadseregek álltak szemben egymással, Etiópia és Eritrea között zajlott, több mint tíz éve.

Az sem felel meg a tényeknek, hogy a háború egyre brutálisabban érinti a civil lakosságot. Goldstein emlékeztet rá, hogy a világháborúban a nyugati szövetségesek Drezda és Tokió bombázása közben civilek százezreit ölték meg (a nácik pedig milliószám végeztek polgári lakosokkal), most viszont, ha egy-egy félresikerült támadás során meghal tizenkét lakos, az világszerte nagy felháborodást kelt, és az afganisztáni NATO-főparancsnok ilyen esetek miatt többször is nyilvános bocsánatkérésre kényszerült. Igaz, ugyanúgy a polgári lakosság adja a háborús áldozatok felét, mint évszázadok óta mindig, de a halottak száma csökken.

Goldstein azt is téveszmének minősíti, hogy a jövőben egyre pusztítóbb háborúkra kell felkészülnünk. Szerinte ugyanis a technikai újdonságok nemhogy növelnék, ellenkezőleg, csökkentik a háború brutalitását. Manőverező robotrepülőgépek pontos támadást képesek végrehajtani olyan célpontok ellen, amilyeneket korábban állig felfegyverzett katonák ezreivel lehetett volna csak megsemmisíteni.

Az sem igaz, hogy az amerikai egyeduralom megingása és az ebből fakadó vetélkedés növeli a háború veszélyét. Goldstein szerint éppen az egyeduralom okozta a félresikerült iraki háborút. Kína felemelkedésétől sem a háborús veszély fokozódását várja, inkább olyasfajta nagyhatalmi együttműködésre számít, mint amilyen a 19. századi Európában száz éven át fenntartotta a kontinens békéjét. (Itt azért a professzor megfeledkezni látszik egy-két háborúról. Még ha a magyar szabadságharctól eltekintünk is, nem feledhetjük a krími háborút, a solferinói csatába torkolló észak-itáliait, vagy a porosz–osztrák háborút. Később Oroszország megjelent a Balkánon, majd, még jóval az első világháború előtt, szabályos balkáni háborúk zajlottak. Ennél azért békésebb évszázadot szeretnénk Európában.) 

Goldstein vitatja azt a közkeletű nézetet, hogy ha a világ demokratikusabb, akkor egyúttal békésebb is. Igaz, a demokráciák egymás ellen nem szoktak háborúzni. Viszont demokratikusabb körülmények között olykor a nacionalizmus előtt is nagyobb tér nyílik. Például a mai Egyiptomban az Izrael-ellenesség a korábbinál sokkal nagyobb hatást fejt ki a kormány politikájára, mert nagy tömegek körében ez a népszerű.

A kutató végül védelmébe veszi a békefenntartókat az ellen a vád ellen, hogy munkájuk nem ér semmit. Adatokkal bizonyítja, hogy a 90-es évek kudarcait követő átszervezések nyomán az ENSZ kéksisakosai a korábbinál hatékonyabb munkát végeznek.

Goldstein végül azt is cáfolja, hogy vannak soha meg nem oldódó konfliktusok. Az elmúlt években az ilyennek tekintett máfél tucat konfliktus közül csak három maradt változatlan erősségű (köztük az izraeli–palesztin).

Megváltoztak az erkölcsök – állapítja meg Goldstein. A háború egyre kevésbé számít dicsőség forrásának, és egye inkább normaellenessé válik. A polgári lakosság oltalmának normái is hódítanak. „Hasonló normaváltozás előzte meg a rabszolgaság eltörlését is, pedig nemcsak a háborúról, hanem a rabszolgaságról is az hírlett, hogy soha nem lesz vége.”