„Mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek. A csődvédelmi törvények aránytalanul másként kezelik a jogi személyeket, mint a magánszemélyeket, és ez azt példázza, hogy egyre terjed a kettős mérce alkalmazása" - írja Robert Kuttner közgadász, a baloldali liberális American Prospect szerkesztője.

A cikk apropója az American Airlines tavaly év végén kezdeményezett csődvédelme. Kuttner az eset kapcsán felidézi, hogy az elmúlt években tucatnyi amerikai nagyvállalat élt a csődvédelem lehetőségével: repülőtársaságok, bankok, energiaipari vállalatok, acélipari cégek és autógyárak. A vállalatokra vonatkozó csődvédelmi előírások lehetővé teszik, hogy a fizetésképtelenné váló cégek újraszervezzék magukat, esetleges újabb kölcsönökkel illetve a meglévő hitelek elengedésével és a dolgozók szerződéseinek módosításával ismét működőképessé váljanak.

A fizetésképtelen magánszemélyekre azonban más szabályok vonatkoznak. George W. Bush elnöksége idején a bankok százmilliárd dolláros lobbitevékenységének köszönhetően jelentősen szigorodtak a magáncsőd szabályai. Az ingatlanpiaci lufi kidurranása és a gazdasági válság kitörése óta csak kevesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy jelzáloggal terhelt ingatlanjukról lemondva akkor is megszabaduljanak az adósságtól, ha házuk kevesebbet ér, mint a tőketartozás. A szigorítások óta a többség nem számíthat adósság-elengedésre.

A magánszemélyekre vonatkozó szigorítást a felelőtlen eladósodás megelőzésére hivatkozva fogadta el a jobboldali kormány. Kuttner szerint azonban ez nyilvánvaló kettős mérce, hiszen a cégeket is felelőtlenségre készteti az adósság-elengedés lehetősége. A túlzottan gyors terjeszkedésbe kezdő cégek gyakran eladósodnak, hogy aztán a csődvédelem után adósságaik egy részétől megszabadulva még jobb piaci pozícióba kerüljenek.

Ráadásul az állami pénzpiaci szabályozás gyengülése egyre könnyebbé tette a hitelezést, miközben a magánadósok felelőssége folyamatosan nőtt. Az állam lényegében ezzel a hitelfelvevő magánszemélyekre hárított minden felelősséget, és a könnyelműen hitelező bankok érdekeit védte. Különösen visszatetsző, teszi hozzá Kuttner, hogy miközben az ingatlanpiaci összeomlás hatására családok ezrei váltak földönfutóvá, az ingatlanhitelezésben érdekelt bankok továbbra is nyereségesek. Amikor pedig a bankok összeomlása fenyegetett, az állam nagyvonalú segítséget nyújtott nekik - az adófizetők pénzéből. Közgazdászok ezért arra a következtetésre jutottak, hogy az ehhez hasonló gazdasági válságok elkerüléséhez mindenekelőtt szigorítani kellene a vállalatokra vonatkozó csődtörvényeket, és lehetővé kellene tenni a vállalati vezetők jogi felelősségre vonását.

„A magánszemélyekre és a vállalatokra vonatkozó kettősség mutatja, mekkora az amerikai plutokrácia hatalma. Amíg a politikusok ezt nem ismerik fel és a választók nem állnak ellen, a pénzügyi elit lesz hatalmon" - véli Kuttner.

Hozzászólás

A csőd jogi intézménye a világban elterjedt értelemben a fizetésképtelen adós elleni, a vagyona erejéig terjedő általános végrehajtás, a piactisztítás fontos eszköze.

Ami a hazai viszonyokat illeti, Magyarországon 1991 előtt a csődöt a reformkortól kezdve törvényileg (a neoabszolutizmus korában rendeletileg) szabályozták. A hajdani csődjog azért nem definiálta külön a magáncsődöt, mert az a csőd alapesete volt. A régi csődjog az államosításokkal kiürült. Az 1991. évi csődtörvény fogalmilag elhagyta a nemzetközi  és az azzal összhangban volt hazai történeti értelmezést.

A kérdésről bővebben ld. A csőd intézményének rövid története. Közgazdasági Szemle, LI X. évf., 2012. május (540-557. o.)

Halmos Károly