„A modern életforma egyszerűsége butít” − foglalja össze nagy leegyszerűsítéssel egy friss kutatás eredményeit Nick Collins tudományos szakíró a Telegraphban.

Ez a meghökkentő mondat csak a cikk alcímében szerepel, az is lehet tehát, hogy nem a szerző, hanem a szerkesztő műve, és pusztán a figyelemfelhívás volt a célja. Collins írása ennél jóval árnyaltabb képet fest Gerald Crabtreenek, a Stanford Egyetem genetikus tanárának tanulmányáról. A dolgozat két részben jelent meg a Trends in Genetics című szakfolyóirat hasábjain, és szembeszáll azzal a tudományos feltevéssel, miszerint az átlagos intelligenciaszint folytonosan nő.

Az első részben Crabtree azt fejti ki, hogy az értelmi képességekért megdöbbentően sok, talán ötezer gén is felelős lehet, és ezek aránylag csekély részének hibája is elég a szellemi teljesítőképesség érezhető csökkenéséhez. A második részben arról van szó, hogy a társadalom fejlődése folytán megszűnt az a természetes kiválasztódás, amelynek során szelektálódtak a szellemi tevékenységre kevésbé alkalmas génkombinációk. Az elvont gondolkodás képessége félmillió évvel ezelőtt kezdhetett kifejlődni afrikai őseinknél, amikor hajlékot kezdtek építeni maguknak és tudatosan kezdtek vadászni. Később, a civilizáltabb körülmények között az efféle tevékenységben már nem oly kiválóak is életben tudtak maradni − eleveníti fel a szerző a szociáldarvinizmus gondolatát. A nagyobb csoportban élő közösségek a gyengébb képességű tagjaikat is megvédték, és az ő génjeik is öröklődhettek. „Az a vadászó-gyűjtögető ember, aki nem volt képes kitalálni az élelem megszerzésének és a hajlék megteremtésének megfelelő módját, utódaival együtt kihalt, ezzel szemben a hasonló hibát elkövető Wall Street-i menedzser nagy összegű prémiumban részesül, és csak még jobb férj-jelöltnek számít” − állapítja meg Crabtree.

Tanulmányában megkísérli levezetni, milyen ütemben romlik az intelligenciát meghatározó génállomány, és ebből visszaszámolva arra a következtetésre jut, hogy érzelmi-értelmi képességeink több ezer (2000-6000) évvel ezelőtt voltak a csúcson. Crabtree egyenesen úgy gondolja, hogy ha egy háromezer évvel ezelőtti athéni polgár ma újra születne, alighanem a legragyogóbb elmék egyike lenne: remek memóriájával, sokfelé elágazó eredeti gondolataival és a fontos ügyekről alkotott metsző élességű nézeteivel tűnne ki. Crabtree génmutációs trendvonala szerint úgy háromezer év múlva az emberiség további két génromláson lesz túl, de addigra a géntudomány képes lesz kijavítani ezt a hibát.

Nála is kevésbé aggódik a Telegraph által megkérdezett Robin Dumbar oxfordi egyetemi tanár. Ő ugyanis mást ért intelligencián. Ma nem sok hasznát látnánk szerinte az egykori agytérfogat-növelő tényezőknek, amelyek például képessé tettek a pontos célzásra. Ma az együttműködés, a bonyolultabb világ kezelése, a gyermekeink jövőjéről való gondoskodás semmivel sem kisebb kihívás az értelemnek. Ez persze nem cáfolja Crabtreenek azt az érvét, hogy azért aki mindebben nem olyan kiváló, az nem fog kipusztulni, s ezt ő is tudja. De a génromlás az ő adatai szerint több tízezer évet vesz igénybe, márpedig addigra megtaláljuk a megoldást ezekre a dolgokra, „hacsak közben fel nem robbantjuk magunkat”.