„Egy friss kutatás több évtizedes elméletre szolgáltat bizonyítékot: a tekintélyelvű szülők gyermekei nagyobb valószínűséggel lesznek jobboldaliak, mint liberálisok” − olvassuk Tom Jacobstól a Pacific Standardben.

Voltaképp semmi meglepő sincs abban, hogy a neveltetés hat a gyermek jövendő politikai nézeteire, és azt is sejthettük, hogy nem tisztán racionális megfontolás nyomán választunk magunknak politikai tábort, hanem jelentős részben érzelmi alapon. Sokkal nagyobb meglepetést keltettek azok a kutatások, amelyek szerint a politikai értékválasztásban a genetikai örökség is szerepet játszik.

Az ötvenes évek óta közhelynek számít, hogy a szülők nevelési elvei és a gyermek későbbi értékválasztása között összefüggés van, és ezt Theodor Adorno és munkatársai tudományosan is igyekeztek bizonyítani. Anyákat arra kértek, hogy emlékezzenek vissza, mit gondoltak a nevelésről csaknem két évtizeddel korábban, amikor gyermekük született, majd az immár nagykorú gyermekek politikai beállítottságát is vizsgálták, s pozitív összefüggést találtak a két tényező között. Ezt az immár klasszikusnak számító kutatást ismételték meg az Illinois Egyetem kutatói, de úgy, hogy nem az anyák emlékeit, hanem valós idejű nyilatkozatait vetették egybe a gyermekek tizennyolc éves kori válaszaival. A kilencvenes évek elején 700, egy hónapos gyermeket nevelő anyával töltettek ki kérdőívet arról, milyen nevelési elveket vallanak. Aki az engedelmességre helyezte a hangsúlyt, azt az autoriter típusba sorolták, aki pedig az egyenjogúságot és a gyermek szabad döntését hangsúlyozta, azt liberális felfogásúnak minősítették. Három évvel később azt tudakolták, mennyire aktívak, rakoncátlanok, illetve félénkek és passzívak a gyerekek, amikor pedig elérték a tizennyolc éves életkort, politikai felfogásukról kérdezték őket egy-egy részletes kérdőíven.

Mint kiderült, az autoriter felfogásúnak minősített anyák gyermekei között az átlagnál több volt a konzervatív felfogású, a liberális nevelési elveket valló anyák gyermekei között pedig a liberális érzelmű. A négyéves kori aktivitás-passzivitás pozitív összefüggésben volt mind az anyák mind a felnőtt gyermekek liberalizmusával, illetve konzervativizmusával. A kutatók a gyermekkori szertelenséget azzal magyarázták, hogy a liberális felfogásban nevelt gyermekek már akkor azt keresték, hogyan változtathatnának a dolgokon.

Jacobs mindenesetre megjegyzi, hogy a különböző tényezők hatását nem könnyű szétválasztani. Például feltételezhető, hogy a szigorúbb nevelés hívei politikai értelemben is konzervatív elveket vallhattak, márpedig a családi környezet és kultúra nyilván hatással van a gyermekek későbbi politikai beállítottságára. Hasonlóképp feltételezhetnénk, bár Jacobs erről nem ír, hogy az esetleges genetikailag örökölt hajlam is jelen van legalább az egyik szülőnél, vagyis a szülői magatartás és a genetikai örökség hatása között is lehet átfedés.

Annyi mindenesetre bizonyítottnak látszik, hogy egészen kora gyermekkorunkban sok olyan impulzus ér bennünket, amely hatással lesz felnőttkori világnézetünkre − vonja le Jacobs a nem túl meghökkentő végkövetkeztetést. Az eredmény előre sejthető volt, de ma már több bizonyíték támasztja alá, mint korábban.