„A kutatások eredményei arra mutatnak, hogy a föld lakossága belátható időn belül éppenséggel csökkenésnek indulhat” − Írja Jeff Wise a Slate magazinban.

Az évtizedek óta zajló népességrobbanás nyomán korunk legelterjedtebb népesedési elmélete szerint a Föld népessége hamarosan olyan lélekszámot ér el, amelyhez képest a természeti környezet által nyújtott életfeltételek és erőforrások elégtelennek bizonyulnak, ami elkerülhetetlen tragédiákhoz vezethet. Az elmélet Thomas Malthus brit demográfus 18. századi nézeteire hivatkozik, ám némileg leegyszerűsíti Malthus elméletét. Az ellenvélemények eddig arra épülnek, hogy az emberiség találékonysága új fejlődési lehetőségeket teremt, amelyeknek köszönhetően a korábbi fejlődési korlátok áthághatók.

Wise cikke nem ezzel érvel, hanem demográfiai statisztikákat idéz. Az emberiség lélekszám-növekedése az elmúlt évtizedben valamelyest lassult. A Föld lakóinak fele máris kevesebb utódot hoz világra, mint amennyi a reprodukcióhoz elégséges volna. Az európai helyzet ismert, de újabban az Egyesült Államokban és a fejlődő világban is csökkent a születési arányszám. Ha ezeket a trendeket meghosszabbítjuk, azt az eredményt kapjuk, hogy 2070-re 9 milliárdnál tetőzik a lakosság lélekszáma, s utána a Japánra évtizedek óta jellemző stagnálás népesedési modellje alakul ki: egyre több lesz a nyugdíjas, a munkavállaló pedig egyre kevesebb. A Bécsben székelő IIASA globális elemző intézet úgy számol, hogy ha századunkban az átlagos termékenységi ráta a mai európai szintre süllyed, akkor 2200-re megfeleződik a Föld lakossága, újabb száz év múltán pedig egymilliárdra csökken. Újabb tizenkét nemzedék múltán „annyi ember marad, amennyi egy idősek otthonát éppen hogy képes megtölteni” − teszi hozzá Wise.

Maga is tudja azonban, hogy ennyire biztos tudásunk nincs a jövőről. Mindenesetre, ahogy a kínai kötelező egygyermekes családmodell negatív következményei mutatják, a döntéshozóknak kockázatos dolog egyoldalúan a túlnépesedés veszedelmeire fókuszálniuk.

Az ENSZ 2010-es előrejelzése szerint azonban az alacsony termékenységi rátát produkáló országokban végül helyreáll majd a reprodukciós ráta. Ez a forgatókönyv azt vetíti előre, hogy a Föld népessége eléri majd a 10 milliárdot, és csak akkor stabilizálódik. Hogy a magas népszaporulat ellen mit lehet tenni, azt mindenki tudja: iskolába kell küldeni a lányokat. Ezzel bekerülnek a munka világába is, és a fejlett világban mindenütt ismerik a folytatást.

De hogy az alacsony népszaporulat ellen mi a teendő, azt nem tudjuk. Szingapurban harminc év óta próbálják ösztönözni a gyerekvállalást, akár 18 ezer dollárnyi juttatással is, mégis Olaszország kétségbeejtő szintjén van a termékenységi hányados: a szingapuri nők átlagban 1,2 gyermeknek adnak életet. Svédországban a nagy összegű gyermekvállalási támogatások csak ideiglenesen emelték a rátát 2 fölé. Mára ismét 1,9-re csökkent.

Wise mindent egybevetve nem a túlnépesedéstől tart, hanem inkább a népesség korösszetételének romlásától, és a lélekszám csökkenésétől. Felszólítja az olvasót, gondolja meg, hogy a távoli jövendő nemzedékei annak alapján ítélnek majd meg bennünket, amit az emberiség fennmaradásáért tettünk. „Ha még lesznek olyan nemzedékek.”

Hozzászólás

A cikk a Slate magazinra hivatkozva írja, hogy az emberiség „belátható időn belül" akár csökkenésnek is indulhat. Elég nagy hírverést kapott az a föltevés, hogy a földet 2012 tavasza óta legalább hétmilliárd ember lakja. A Slate úgy fogalmaz, hogy akkortájt jött világra a hétmilliárdodik élő személy.

Hogy vajon ő hányadik emberi lény, arról nem szól a cikk, pedig az sem volna érdektelen. Egy durva számítás szerint a jelenlegi hétmilliárd élő ember a keresztény időszámítás előtti 50.000 óta élt valahai összes - közel száztíz milliárd - embernek körülbelül hat százalékát teszi ki. Persze ha ebből kivonnánk a számtalan újszülöttként vagy csecsemőként elhunytat, akkor az arány akár jóval magasabb is lehetne. Ami az emberiség számbeli változásának kérdését illeti, figyelemre méltó a becslésnek az a része, hogy ennek a valahai összes embernek mintegy fele a tizennégyezer évvel ezelőtti neolit forradalom és a keresztény éra beköszönte közötti időben élt, miközben a becslés szerint Kr. sz. 1-ben csak legföljebb egyharmad milliárd ember élt a Földön. Azóta egyre többen élnek egyszerre, de egyre kevesebb szülési esemény következtében.

A számítások szerint az emberi népesség létszáma 2070 táján fog tetőzni, hogy azután esetleg röpke negyed évezred alatt visszaessen arra az egymilliárdos szintre, ahonnan hozzávetőlegesen fél évezreddel korábban elrugaszkodott.
A cikkben említett beláthatóság evvel együtt is talán túlzás. Egyrészt mindazok számára, akik akkorra (ötvenhét év múlva) már halottak lesznek, s ezek száma nem kevés, 2070 nem belátható. De elég csak arra gondolni, hogy ötvenhét évvel ezelőtt, 1956-ban mit gondoltak, akik már gondoltak valamit, arról, hogy mi lesz 2013-ban.

A „nagy visszaszabályozódás" egyébként nagyon is elképzelhető. Minthogy azonban ez is csak egy evolúciós folyamat lesz, szaporodás és szelektálódás révén fog végbemenni, melynek során azonban nem annyira a biológiai, mint inkább a kulturális tényezők játszanak majd komoly szerepet.

A gazdag társadalmakra jellemző családonkénti kevés gyermek átlaga mögött van sok (hogy ezeket a falukutatós terminusokat használjam) egykés és semmikés, és van néhány sokgyermekes család is. Az utóbbiak közül a tudatosabbak és tehetősebbek kialakíthatják saját kultúrájukat, és miközben az emberiség genetikai változatosságának nagy része valóban meg fog semmisülni, egy kis része bontakozni kezd. Izgalmas lenne látni, mik lesznek majdan azok a kulturális minták, amelyek a genetikai túléléshez segítenek. Valószínűleg a direkt továbbörökítési vágy nem lesz elég; nem lennék meglepve, ha a minta valami misztikus hitben testesülne meg - magyarán, nem lenne meglepő, ha a középkor mentális formái visszatérnének.

Nagy szelektálódások eddig is voltak az emberiség történetében - nyomuk ránk maradt, elég, ha csak a vércsoportok megoszlásának területi egyenlőtlenségeire gondolunk. Nem fog más történni, mint ami korábban a kora-újkori városgazdaságokban is történt: a városokban sokan utód nélkül haltak meg, míg keveseknek sok utóda él ma is.

Ha a nagy demográfiai átmenet jelképes kezdőpontjának az egy időben élő emberek első milliárdjának elérését tekintjük, akkor durván a napóleoni háborúkat követő idők a kiindulási pont, körülbelül az az időszak, amikor az európai népességfejlődés elkezdett rácáfolni Thomas Malthus elméletére. Miként azonban az elméletek sem örök érvényűek, cáfolatuk sem az. Malthus szerint a közösségi önfegyelmezés nélküli élet a túlzott szaporaságon keresztül a népesség fölöslegének a tényleges fékek általi elpusztításához vezet. Bezzeg, gondolhatta, ha az emberek képesek volnának a megelőző fékeket bevetni, más volna a helyzet. Tévedett. A mai népesedési befékeződés és majdani várható visszaesés oka végső soron a nők műveltségének bővülése és foglalkoztatásának  növekedése, de közvetlen oka mégiscsak a fogamzásgátlás olcsóvá és kockázatmentessé válása. Ha Malthus ma élne, talán úgy fogalmazná meg a helyzetet, hogy az erkölcsi fékek instrumentalizálódása az ő lelkészi nézőpontjából mindenképpen erkölcstelennek számító következményekre vezetett.

Halmos Károly