A populistákat saját eszközrendszerükkel, saját terepükön kell legyőzni - „az a progresszív párt, amelyik a közép populizmusával jelentkezik, busás haszonra számíthat” −, állítja Tim Bale, a londoni Queen Mary egyetem politológia professzora a Policy Network weboldalán.

A szerző alaposan körüljárja, mi is értendő populizmuson, mert a sajtó és a politika hajlamos sok mindent populistának minősíteni, ami népszerű. A jobboldal a baloldali adóemeléseket, és a feltétel nélküli segélyezést, a baloldal például a jobboldali rendpártiságot. Az europszkepticizmust aztán alighanem mindkét fél populista jelenségnek tartja. Ez azért lehetséges, mert a populizmus és a demokrácia között nincs igazán éles határ. Bale nem is ad egzakt meghatározást. Hosszasan értekezik arról, mik a populisták szokásai: megvetik a képviseleti demokráciát, egyúttal azt hirdetik, hogy mindenki eltitkolja az igazságot, csak ők nem, továbbá inkább az érzelmekre igyekeznek hatni, semmint az értelemre.

Szerencsére nagyjából mindenki tudja, mi értendő populizmuson, ha máshonnan nem, a Metazinból, így aztán értelmezni tudjuk, hogyan próbáltak a terjedő jelenséggel szemben fellépni a nagy pártok. Ennek illusztrálására a professzor a brit tv valóságshow-jának címét kölcsönzi: Szájon csókolni, elvenni, elkerülni.

A centrista politikusok − írja − gyakran a harmadik megoldást választják. Rámutatnak, hogy az idegenellenesség érzése mögött valójában gazdasági problémák húzódnak meg, és már nem is a bevándorlók elleni támadásokra reagálnak, hanem szociális és gazdasági programokat fejtegetnek. Vagy elutasítják, hogy bármi dolguk is lenne a populistákkal egészen odáig, hogy legszívesebben társadalmi karanténba zárnák őket vagy akár be is tiltanák nézeteiket. Ebben az esetben azonban az a vád éri őket, hogy nem figyelnek azokra a közvélemény-kutatók (és a sajtó) szerint valóságos problémákra, amelyek nagyon fontosak a választóknak és ezzel megerősítik a populisták pozícióját.

A forró csók sem jó választás. Első pillantásra ugyan kikezdhetetlennek tűnik a logikája: a nagy párt átveszi a populisták jelszavait, s máris azt állíthatja, hogy megvan a kapcsolata a választókkal. Ám a rövid távú nyereség hosszú távon visszájára fordulhat, mert hitelt ad és legitimitást kölcsönöz a populista nézeteknek.

Elvenni − azaz meghívni a populistákat egy koalíciós kormányba vagy megnyerni őket arra, hogy kívülről támogassák a mérsékelt kisebbségi kormányt − szintén nem hibátlan megoldás. Tovább hitelesíti a populistákat, ráadásul olyan politikák támogatására is rászorít, amelyeket különben károsnak vagy ostobának tart az adott politikus.

Bale szerint van viszont egy negyedik megoldás is, és ennek leiratát a Policy Network legújabb tanulmányából meríti. A populizmus terjedését elemző dolgozat végén a szerző, Anthony Painter, a Policy Network kutatója azt javasolja a mérsékelt politikusoknak, hogy ne a populistákkal egyezkedjenek, hanem kerüljenek közelebb a lakossághoz. Ennek fő formáját „kontakt-demokráciának” nevezi, ami olyan kezdeményezéseket és szervezeti formákat jelent, melyek közvetlen kapcsolatot teremtenek a lakossággal. A tanulmány részletesen ismertet olyan civil kezdeményezéseket, melyek a rasszista előítéletekkel szállnak szembe a lakónegyedekben, s ezeknek mintájára lehetségesnek tartja, hogy a mérsékelt pártok és szövetségeseik a „terepen” vegyék fel a küzdelmet a populistákkal.