„Még hogy a fergusoni halálos incidens nem utal faji problémákra? Döbbenetes, hogy a fehérek kétharmada vélekedik így” – kommentálja az Everyday Sociology blogoldalon a Pew közvélemény-kutató legfrissebb felmérésének eredményét Peter Kaufman szociológus.
A felmérésből az is kiderül, hogy nagyjából hasonló különbség mutatkozik a demokrata és a republikánus szavazópolgárok között. Az utóbbiak szerint az esetből nem szabad a faji problémákra vonatkozó következtetéseket levonni. Kaufman erre azt kérdi, vajon elképzelhető-e, hogy fehérek lakta lakóövezetekben fekete bőrű legyen a rendőrök többsége.
A konzervatívok, valamint többnyire a fehérek körében is elterjedt meggyőződés, hogy az Egyesült Államok túl van a faji problémán, végtére is még maga az elnök is afrikai származású. Ezzel szemben Kaufman úgy látja, hogy a faji kérdés az egész amerikai történelmen végigvonul; ma is meghatározza az emberek életét, legfeljebb igyekeznek nem tudomást venni róla. Az iskolákban általában igen keveset tanulnak az amerikaiak a rabszolgaságról, s amit tanulnak, az is felületes. Ennél is nagyobb baj, hogy nem tanulják meg, milyen folytonosság van a korábbi századok rabszolgasága, illetve a modern rasszizmus között.
Kaufmann elismeri, hogy a rasszizmus bonyolult jelenség, de úgy véli, a nyugati társadalomban alapvetően két dologra vezethető vissza: egyesektől földet vettek el, másokat pedig rabszolgává tettek. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a közoktatás gyakorlatilag szegregált. A legfelsőbb bíróság hatvan éve kimondta, hogy a szegregált oktatás alkotmányellenes, mégis az a helyzet, hogy a fehérek és a feketék nagy többsége más-más iskolába jár. Márpedig, ha gyerekkorukban szinte nem is találkoznak, hogyan volna elvárható, hogy megértsék egymást, és figyeljenek egymásra? – kérdi a szociológus.
A szegregált oktatás hátterében természetesen ott van a második tényező, a lakóhelyi elkülönülés. Amerika köztudomásúlag a különféle származású bevándorlók „olvasztótégelye”, és sokan szívesen hangoztatják, hogy ez a polgárjogi reformok óta a feketékre is kiterjed. Csakhogy – mint egy friss kutatás kimutatta – a lakóhelyi szegregáció egyre nő. Huszonhat évvel ezelőtt Douglas Massey és Nancy Denton amerikai apartheidnek nevezte ezt a jelenséget.
A harmadik tényező a média. Minden ellenkező erőfeszítés dacára mégis csak negatív sztereotípiákat sugároz a feketékről. Kelly Welch szociológus például megállapította, hogy a fehér lakosság körében a „ragadozó bűnöző” kifejezés fiatal fekete férfi képét idézi fel. Mármost ez persze fordítva is működik. Ha pedig a fehérek többsége a fiatal fekete férfiban potenciális agresszív bűnözőt lát, akkor érthető, hogy nem tapasztal összefüggést a fergusoni haláleset és a faji kérdés között. Egyszóval Kaufman végül is a kölcsönös ismeretek és tapasztalatok hiányában látja a bajok fő okát, pedig nem biztos, hogy a gyakoribb kontaktus jobb helyzetet eredményez.
Két francia kutató, a párizsi François Bonnet és a Columbia Egyetemen oktató Clement Thery arról számol be a Le Monde-ban, hogy Amerikában a fehérekkel közös körzetekben lakó feketék már nem hisznek a fokozatos faji integrációban. Ilyen reményeket még mindig sokkal inkább táplálnak azok, akik fekete szegregátumokban élnek. A szerzők ezt azzal magyarázzák, hogy a fekete középosztálybeliek, akik fehérekkel egy lakókörzetben élnek, pontosan látják, amit a statisztika mutat: az elmúlt évtizedekben tovább nőtt a jövedelmi és vagyoni szakadék a fehérek és a feketék között.