„Miközben mindenki lázasan latolgatja, ki lesz jó egy év múlva az Egyesült Államok elnöke, egyre messzebbre sodródunk az igazán demokratikus választási rendszertől” – kesereg a New York Review of Booksban Elisabeth Drew.
A finanszírozás ügyében a demokraták semmivel sem maradnak adósai a republikánusoknak, az viszont szinte a konzervatívok monopóliuma, hogy igyekeznek megnehezíteni a szavazást a legalacsonyabb társadalmi státuszú állampolgároknak. Ugyancsak elsősorban a republikánusokat éri rendszeresen az a vád, hogy a maguk javára szokták átrajzolni a választókerületek határait. Drew két kötet alapján elemzi az említett három jelenséget. Az egyik a pártfüggetlen, de „progresszív” Brennan igazságügyi kutatóintézet gyűjteményes tanulmánykötete, a másik pedig Richard L. Hasen kaliforniai jogászprofesszor áttekintése arról, hogyan alakul a választási eljárás az Egyesült Államok tagállamaiban.
Drew két folytatásban elemezi a helyzetet. Az elsőben az egyenlő választójogot érintő két jelenségről, a másodikban a kampányfinanszírozásról van szó.
2012-ben sok vitát váltott ki, hogy republikánusok vezette tagállamokban megszigorították a választáson való részvételt. Állampolgárságot kellett igazolni, nem lehetett az utolsó pillanatban regisztrálni, nem volt elegendő a diákigazolványt felmutatni, és így tovább. De például lőfegyver rejtett viselésére szóló engedély elég volt, igaz, hogy azt alapos vizsgálat után adja ki a hatóság. A demokraták szerint arról van szó, hogy az etnikai kisebbségek körében sokkal többen nem teljesítik az efféle feltételeket, viszont sokkal több közöttük a demokratapárti szavazó. A Brennan Intézet még azt is kiszámította, hogy tavaly sok államban nagyjából annyi szavazat hiányzott a demokrata jelölteknek a győzelemhez, ahány választót nem engedtek szavazni az efféle törvények miatt. Persze nehezen állítható, hogy az elutasítottak mind demokrata szavazók lettek volna, és Drew azt is elismeri, hogy a republikánusok elsöprő törvényhozási győzelmének más okai is vannak. Sok ilyen jogszabály alkotmányossága igen kétséges, de az erre vonatkozó panaszokat a konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság rendre leszavazza. Drew szerint számos államban, amelyben kicsi a különbség a demokrata és a republikánus szavazók száma között, növekszik a kisebbségekhez tartozók számaránya, és ezért igyekszenek a republikánusok megnehezíteni az ő dolgukat. Tavaly huszonegy államban voltak már hatályban ilyen megszorítások, és az idei év első hónapjaiban tizennégy állam összesen negyven korlátozó szabályt fogadott el. Ezek azonban még nem mind léptek hatályba, mert a jogi viták nem zárultak le.
Ami a választókerületek határainak átszabását illeti, ezt tízévente, minden népszámlálás után meg szokták ejteni, de némely eset egészen kirívó politikai célzatosságról tanúskodik. Alabamában például egymástól kifejezetten távol lévő fekete körzeteket raktak egy választókerületbe, hogy a többiben aztán ne legyen esélye afroamerikai (vagyis többnyire demokratapárti) jelöltnek. Ezt a szabályt éppenséggel eltörölte a Legfelsőbb Bíróság, de Drew szerint csak azért, mert túl kirívó volt a célzatosság. Régen a feketék azért küzdöttek, hogy a kerületekhez, ahol laknak, elég néger szavazót csatoljanak ahhoz, hogy egy-egy tanácstagot meg tudjanak választani. Most kongresszusi képviselőt is kapnak, mert így lehet a legkisebbre szűkíteni az egységnyi fekete szavazatra jutó választottak számát.
Ami a kampányfinanszírozást illeti, a harmincas évektől kezdve egyre szigorították a szabályokat, egészen a legutóbbi időkig, amikor is több hullámban könnyítették meg, hogy névtelenül is nagy összegeket lehessen juttatni a jelöltek kampánykasszájába, sőt, legújabban vállalatok is adakozhatnak kampánycélra, amit azelőtt csak magánszemélyeknek volt szabad. Ebben aztán a demokraták is élen járnak, sőt, Hillary Clinton egyenesen azzal igyekszik eleve elvenni a riválisok kedvét az indulástól, hogy két és félmilliárd dollárt kíván a kampányra fordítani. Az ellenkező irányba kellene fordítani a törvényhozást, de Drewer erre ma semmi esélyt nem lát, mivel a törvényhozók pontosan ebben a rendszerben nyerték el tisztségüket. Talán ha egyszer valamilyen botrány ráirányítja a figyelmet arra, hogy „nagyon rossz irányban haladunk”.