„A holokauszt félreértése azt a tévképzetet kelti bennünk, hogy erkölcsi szempontból magasabb rendűek vagyunk a negyvenes évek európai népességénél. De vajon egy új katasztrófa idején, például pusztító klímaváltozás esetén nem válnánk magunk is tömeggyilkossá?” – teszi fel legújabb könyvének kulcskérdését Timothy Snyder amerikai történész a Guardianben.
A Fekete föld. A holokauszt, mint történelem és figyelmeztetés című, szeptember közepén megjelent könyvében Snyder a korábbi bestseller, a Véres övezet gondolatmenetét folytatja. Újabb adalékokkal szolgál legfontosabb téziséhez, miszerint a kelet-európai népirtást, mindenekelőtt a holokausztot a hitleri és a sztálini totalitárius rezsimek közös pusztítása okozta, vagyis a náci pusztításnak előfeltétele volt a sztálini terror.
Snyder korábban inkább a funkcionalista holokauszt-magyarázatokat támogatta, vagyis a racionális számításokat hangsúlyozta a holokauszt okait kutatva. Az új könyvben amellett érvel, hogy Hitlernek a zsidósággal kapcsolatos beteges nézetei nagyjából koherensek és konzisztensek voltak: a zsidókat kezdettől fogva kártékony „ökológiai hibának” tekintette. A hitleri rasszista, szociál-darwinista logika legfőbb célja a nemzetállamok meggyengítése volt. Ahol sikerült szétverni az államot, ott könnyen leszámolhattak a zsidókkal. A népirtás ott volt a legnagyobb, ahol a nácik lerombolták az államot – Kelet-Európában. Nem az állam, hanem az állam hiánya segítette a nácikat a holokauszt kivitelezésében – állítja Snyder.
Snyder önálló fejezetet szentel a kollaboráció kérdésének is. Egyebek között amellett érvel, hogy a megszállt kelet-európai kollaboránsok azért működtek lelkesen együtt a nácikkal, mert maguk is a zsidókat hibáztatták a szovjet megszállásért és elnyomásért. Sőt, sok volt kommunista azért igyekezett élen járni a zsidógyűlöletben, hogy tisztára mossa magát a nácik szemében.
Snyder külön és hosszan kitér a lengyel embermentőkre is, kiemelve, hogy lehetőségeikhez képest sokan igyekeztek akár saját életük kockáztatása árán is segíteni az üldözötteken. Ezért máris kapott hideget-meleget a kritikusoktól. Van, aki szerint Snyder – csakúgy, mint korábbi könyvében – a kollaboránsok felelősségét akarja csökkenteni. Mások viszont éppen túlzott lengyelellenességgel vádolják.
Ahogyan azt az alcím is jelzi, a kötet, szakítva a historiográfia szigorú szabályaival, nemcsak a holokauszt történetével, hanem általánosabb tanulságaival is foglalkozik. A holokauszttal kapcsolatos tézist általánosítva megjegyzi, hogy az állam romba döntése mindig katasztrófával fenyeget. Snyder ezért tartja rendkívül károsnak az iraki háborút: az amerikai beavatkozás ugyanis anarchiához, majd az Iszlám Állam térnyeréséhez vezetett. „Jellemző amerikai hiba az állami autoritás hiányával azonosítani a szabadságot.”
Az utolsó fejezetben Snyder felveti, hogy a klímaváltozás felgyorsulása könnyen a harmincas évekhez hasonló helyzetet eredményezhet. A globális felmelegedés miatt kiújulhat a természeti erőforrásokért, köztük a termőföldért folytatott versengés, és ismét előkerülhet az élettér-elmélet illetve a szociál-darwinizmus. (Érdekesség, hogy az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének szeptember végén publikált jelentése arra figyelmeztet, hogy élelmiszerár-emelkedés várható, aminek következtében a mostaninál is nagyobb menekülthullám indulhat el a szegény országokból.) Az egzisztenciális fenyegetettség a szélsőséges eszméknek kedvez. Snyder szerint Hitler primitív rasszista nézetei is a válság és az élelmiszerhiány közepette váltak népszerűvé: a zsidók a világ minden bajáért felelőssé tehető, kéznél lévő bűnbakok voltak. Sőt, még csak valós egzisztenciális fenyegetettség sem kell az embertelen indulatok felkorbácsolásához. „Ahogyan a nácizmus példája mutatja, nem kell valós élethalál-harc, elég, ha az emberek meg vannak győződve róla, hogy csak drasztikus tettekkel lehetséges megmenteni egy életformát” – írja Snyder.