„Bármennyire szentségtörésnek hangzik is, a Fekete Pénteket sokkal inkább tekinthetjük az advent nyitányának, semmint ellenpontjának” – olvassuk Ian Bogost karácsnyi vallásszociológiai eszmefuttatását az Atlanic magazinban.

Az ajándékozást vizsgáló szociológusok már régóta kimutatták, hogy az ajándékozás fontos társadalmi funkciót tölt be. Mint Marcel Mauss francia szociológus 1925-ös tanulmányában kifejtette, az ajándékozás fontos kifejezője a társadalmi státusznak: minél nagyvonalúbb az ajándék, annál nagyobb elismerésben részesül az ajándékozó. Az ajándékozás ráadásul erősíti az összetartozást, hiszen szigorú rítusok szerint zajlik, és kölcsönösséget feltételez: az ajándékot illik viszonozni (feltéve, hogy nincs túl nagy státuszkülönbség ajándékozó és megajándékozott között).

Túl a társadalmi jelentőségén, a túlzásba vitt ajándékozás kultúrája bizonyos értelemben a bibliai hagyománnyal sem ellentétes, állítja Bogost. Ez elég merész felvetés, hiszen az amerikai keresztények sokáig az ördög mesterkedésének tekintették az elüzletiesedett karácsonyt. Bár a közhangulat sokat enyhült az elmúlt évtizedekben, még ma is akadnak, akik tiltakoznak a pénzközpontú, a fogyasztói kultúra szaturnáliájaként működő karácsonyi ajándékozás ellen.

Bogost mindenesetre úgy véli, hogy a kereszténység alapvetése szerint az emberiség az elképzelhető legnagyobb ajándékot kapta Istentől. János evangéliumát idézve arra a következtetésre jut, hogy a túlzó ajándék egyáltalán nem idegen a keresztény szellemiségtől – elvégre Isten is hatalmas áldozatot hozott szeretete kifejezéseként, amikor egyszülött fiát adta az emberek üdvéért. Más szóval, folytatja a filozofálást Bogost, egyáltalán nem ördögtől való, hogy szeretetünket minél nagyvonalúbb ajándékkal juttassuk kifejezésre.