„Van nem liberális demokrácia is, és az is téves feltételezés, hogy egyedül a liberális demokrácia képes korlátozni a többség hatalmát” – olvassuk Josiah Obertől, a Stanford politológia- és klasszika professzorától az Aeon weboldalán.

Mint annyian, akik demokráciáról írnak, Ober is Francis Fukuyamára hivatkozik, aki két és fél évtizeddel ezelőtt a történelem végét vizionálta, mivel a nyugati demokrácia egyetlen világméretű vetélytársa, a szovjet típusú szocializmus összeomlott. Steven Pinker pszichológus pedig a demokráciákat az antidemokratikus rendszerek ellentétének tekinti, mely utóbbiak az ellenfelek démonizálására és utópikus ideológiákra támaszkodnak, s nem mellesleg sokkal több emberéletet követelnek működtetésük közben. Pinkernél a demokrácia liberális demokráciát jelent, vagyis olyan rendszert, amely a népszuverenitást jogállammal, általános választójoggal, emberi jogokkal, szólásszabadsággal, esélyegyenlőséggel, az állam és az egyház szétválasztásával, igazságos jövedelem-eloszlásra való törekvéssel és piacgazdasággal párosítja. Ez utóbbiak liberális kellékek, de még nem voltak a világon, amikor demokrácia már régen működött (egy ideig).

Az ókori Athénban a városállam polgárainak önkormányzatát értették demokrácián. Emberi jogokról szó sem volt, az államügyek intézését nem választották el a vallástól. És magától értetődőnek tekintették, hogy kizárólag a lakosság alig több mint 10 százalékát adó athéni arisztokrata férfiak gyakorolhatják a politikai jogokat – a nők, rabszolgák és egyszerű iparosok nem. A liberalizmus az egyén autonómiájának elvére épül, vagyis a felvilágosodás terméke. Nem kell feltétlenül azt gondolni, hogy emiatt csak a demokrácia talaján érvényesülhet az államban, például az Osztrák–Magyar monarchia sok tekintetben liberális állam volt, de nem volt demokrácia.

Másfelől az sem igaz, hogy az ókori demokrácia egyszerűen a többség diktatúrája lett volna (ahogyan azt egyebek között Alexis de Tocqueville és Isaiah Berlin is sugallta). Oder szerint, ha az lett volna, akkor végső soron egy elit uralmába torkollik. Platón, aki a bölcsekre bízta volna a kormányzást, éppen ezt javasolta, mert úgy tartotta, hogy a jó kormányzáshoz a többséget távol kell tartani a hatalomtól, különben a közügyek intézésében nem érvényesülhetne az erény. Korunkban Ronald Dworkin fejtette ki, hogy ha a tömeg közvetlenül érvényesíthetné akaratát a kormányzásban, akkor a liberális erkölcsi értékek, az autonómia, az egyén és a kisebbségi jogok, valamint a javak igazságos eloszlásának elve nem érvényesülhetne. Nem biztos, hogy a nemrég elhunyt Dworkin pontosnak találná ezt az értelmezést, mindenesetre Cornelia Schneider így írja le Dworkin véleményét dolgozatában, amelyben Jürgen Habermas és az ő jogfelfogását hasonlítja össze.

Ober veszélyesnek tartja az elitista felfogást, mert az egyes vezetők jó erkölcsére nem építhető társadalmi stabilitás. Más szóval a liberális felfogás önmagában nem teremt társadalmi stabilitást. Ehhez intézményrendszerre van szükség, amely elvben lehet akár autokratikus, akár demokratikus, bár az előbbire Ober nem hoz példát, hacsak az Osztrák–Magyar Monarchia korábban említett esetét nem soroljuk ide, de annak liberális korszaka az autokrácia kora után kezdődött.

Ugyanakkor a nem liberális demokrácia sem jelenti feltétlenül a többség korlátlan hatalmát. A Krisztus előtti ötödik évszázad végén például Athénban lehetővé tették, hogy jogi vizsgálat útján érvényteleníteni lehessen a népgyűlés rendeleteit. Végül pedig a népszavazás korántsem liberális, viszont demokratikus intézménye is korlátozta a hatalom gyakorlóit. Évente egyszer el lehetett dönteni, száműznek-e valakit, és ha igen, kit. Többnyire nem száműztek senkit, de tudtunkkal 15 esetben igen.

Oder ma is lehetségesnek tartja, hogy létrejöjjön olyan demokrácia, amely nem tesz eleget a liberális követelményeknek, de mégis jobb, mint az önkényuralom, az autokrácia. Kell hozzá állampolgári egyenjogúság, véleményszabadság, gyülekezési (és szervezkedési) szabadság, továbbá valamilyen alkotmányos biztosítékrendszer, viszont az egyetemes emberi jogok külön elismerése nem szükséges. (Ez a meghatározás, mint láthatjuk, nem sokban különbözik a liberális demokrácia leírásától, de annyiban igen, hogy az állam és a vallás elválasztását nem tartalmazza, és nem kiterjesztő értelemben követeli meg az emberi jogok érvényesülését, például nem sorolja ide az egyneműek házasságát.) Oder egyetlen államot sem mutat, ahol ez megvalósul, de elméletileg lehetségesnek tartja, és úgy gondolja, hogy az arab tavasz és más kísérletek, amelyek során Amerika megpróbált demokráciát teremteni a Közel-Keleten, azért fulladtak kudarcba, mert meg sem próbálkoztak a demokrácia nem liberális változatával.