„A négy évtizedes spanyol demokrácia történetében a történelmi emlékezet a legmegosztóbb ügy” – írja a Politicóban Guy Hedgecoe, az Irish Times madridi tudósítója.

Új hőst avatott Spanyolországban a baloldali mozgalom, amely a jobboldali katonai diktatúra áldozatainak kíván történelmi igazságot szolgáltatni, és esetleg kárpótlást kiharcolni leszármazottainak. Egy kilencvenéves asszony elérte, hogy megtalálják, és kihantolják 1939-ben kivégzett édesapját, pedig a spanyol bíróságoknál évtizedeken keresztül falba ütközött kérésével. A Metazinban is olvasható volt, hogy José Luis Rodriguez Zapatero szocialista miniszterelnök kormányzása idején (2004–2011) baloldali mozgalmak heves támadásokat indítottak a „feledési paktum” ellen, amely a hetvenes évek második felében a békés átmenet egyik fő feltétele volt. A polgárháború győztese, Franco tábornok 1975-ben halt meg, és Spanyolország három év alatt békésen tért át az alkotmányos demokráciára. Ennek az átmenetnek egyik pillére volt az amnesztiatörvény, amely kizárta a polgárháborúban és a rá következő megtorlás hónapjaiban elkövetett bűncselekmények üldözését.

A paktumnak az akkor frissiben törvényesített Szocialista Párt is részese volt, és mindmáig tartotta is magát a megállapodáshoz. Létezett és működött azonban egy hallgatólagos paktum is, amelynek értelmében a felek nem feszegették a sötét múltat. A baloldal tábora azonban túllépett a politikusokon, és mozgalmat hozott létre a megtorlás bűneinek feltárásáért. Egy különcnek számító vizsgálóbíró, Balthasar Garzón vizsgálatok sorozatát indította. Nem büntetőeljárást kezdeményezett, hiszen az amnesztiatörvény ezt nem tette lehetővé, csupán a törvénytelenül kivégzett mintegy százezer ember adatait szerette volna megszerezni, hogy a családok aztán kárpótlást követelhessenek az államtól. Amikor azonban követelni kezdte az amnesztiatörvény visszavonását, az igazságszolgáltatás útját állta a kezdeményezésnek, és Garzónt eltávolították az állásából. Azért a Zapatero-kormány törvényt alkotott a történelmi emlékezetről, eltávolított sok Franco korabeli emlékművet a közterekről, megváltoztatott sok utcanevet. Megnyitotta a levéltárakat a kutatók előtt, és bár a katonai levéltárak anyaga továbbra is titkos, holott a kivégzések anyaga bizonyára ott található, azért sok történész kutatja a kort, és a százezernél jóval több áldozat közül hatezer maradványait fel is tárták. De erre csak ott volt lehetőség, ahol a helyi hatóság ezt önként engedélyezte. Bírói végzést erre nem lehetett szerezni.

Ascención Mendietának sem sikerült. Pedig biztosan tudta, hogy édesapját, az akkor 41 éves szakszervezeti vezetőt 1939-ben a guadalajarai temetőben végezték ki és temették tömegsírba. Egy argentin bírónőhöz fordult tehát, aki évek óta próbált hasonló végzéseket kieszközölni, ám hiába. Tavaly Rafael Catalá igazságügyi miniszter kifejezetten tiltakozott e kezdeményezés ellen, mondván, hogy Argentínában sokkal fejletlenebb a jogállam, mint Spanyolországban, onnan tehát nem kér kioktatást. A Buenos Aires-i bírónő ezúttal azonban sikerrel járt. Januárban megbontották a guadalajarai tömegsírt, és azóta sikerült azonosítani Timoteo Mendieta maradványait. Az ügyet felkaroló szervezet, a Történelmi Emlékezet Szövetsége a jobboldali kormány alatt nem kapott támogatást a költségvetésből, és egy amerikai baloldali alapítvány százezer dolláros adományából gazdálkodik. Most abban reménykedik, hogy márciusban megalakul az új baloldali kormány, és vele ismét megnyílik a költségvetési forrás. Lassan az utolsó túlélők is meghalnak, de a szellemi polgárháborút tovább vívják az új nemzedékek. A feledési paktum jó szolgálatot tett az átmenet éveiben, de megbékélést nem tudott teremteni.