„Ha figyelemmel követi az egyre bénultabb amerikai politikát, nem fog hinni a szemének. Lehetséges, hogy olyan konszenzuális megoldás születik a szegénység elleni harcban, amely áthidalhatja a jobb- és a baloldal közötti ideológiai szakadékot?” – olvassuk Eduardo Porter cikkét a New York Timesban.
Az egyre polarizáltabb amerikai politikában a jóléti állam az egyik leginkább megosztó kérdés. A baloldal strukturális és intézményi okokkal magyarázza a szegénységet, ezért az állami gondoskodás és újraelosztás kiterjesztésével orvosolná a leszakadást. A jobboldal viszont kulturális okokra hivatkozik és az ösztönzők hiányát okolja, ezért adócsökkentéssel, munkahelyteremtéssel illetve a munkakultúra javításával orvosolná a problémákat. Amelyek igen nagyok, hiszen a fejlett ipari országok közül az Egyesült Államokban egyik legmagasabb a szegények aránya, és a középosztály egyre inkább lecsúszik.
A liberális Brookings Institution és a konzervatív American Enterprise Institute megpróbálta a lehetetlent: konszenzuális jóléti politika kidolgozását. Még meglepőbb, hogy sikerrel jártak, és december elején közös ajánlásokat fogalmaztak meg a szegénység csökkentése érdekében. A munkacsoport legfontosabb javaslatai között szerepel a minimálbér emelése, és hogy segélyt az kaphat, aki vagy dolgozik, vagy továbbképzésben vesz részt. De az ajánlások nemcsak a munka világára terjednek ki. A két agytröszt szakértői kiemelik, hogy a családok egyben tartása és a születésszabályozás is elengedhetetlen a szegénység csökkentéséhez. Fontos lenne, hogy minél többen jussanak megfelelő végzettséghez, ezért a bizottság az oktatás állami támogatásának növelését szorgalmazza. A pluszkiadásokat a nagyvállalatok és a tehetős magánszemélyek adójának növelésével teremtenék elő. A kompromisszumos javaslat az állami szerepvállalás növelését szorgalmazza (összhangban a baloldal elképzelésével), ám egyúttal feltételekhez köti a segélyezést (ahogyan azt a konzervatívok javasolták).
Bármilyen nagy előrelépés is a szakértői egyetértés, Porternek nincsenek illúziói az ajánlások megvalósulásával kapcsolatban. A megfogalmazott javaslatok többsége meglehetősen általános. Néhány érzékeny problémát, egyebek között a faji diszkriminációból fakadó egyenlőtlenség ügyét teljesen figyelmen kívül hagyták. A legfőbb akadály azonban minden bizonnyal maga a politika: a kétosztatú ideológiai háborúban egyik fél sem szívesen kötne kompromisszumot. Legkevésbé az elnökválasztási kampányban.