„Ha zavarna a fátyol, nekem kellene megvizsgáltatnom magam” – írja a Le Monde-ban indított vitához hozzászólva Rosa Port-Royal, a Paris-13 egyetem szemináriumvezető doktorandusza.
A vita azután indult, hogy Manuel Valls szocialista miniszterelnök hajlamosnak mutatkozott támogatni azt a javaslatot, hogy amiképp az iskolákban tilos vallási hovatartozást tüntetőleg tudató viselet, ugyanúgy az egyetemeken is vezessenek be hasonló tilalmat. Laurence Rossignol, a nőjogi miniszter egyenesen kiállt amellett a felhívás mellett, hogy bojkottálják a divatmárkákat, amelyek muszlim viseletet hoznak forgalomba. Ez az ötlet Elisabeth Badinter feminista filozófustól származik, aki szerint „nincs más megoldás”, mint a bojkott, mivel a muszlim női viselet a nők alávetettségének jelképe, és a nők kiszolgáltatott helyzetét legitimálja.
Port-Royal azzal érvel ez ellen, hogy Franciaországban a muszlimok amúgy is megbélyegzettnek érzik magukat. Úgy érzik, hogy a többség már-már felelőssé teszi őket az iszlamista terrormerényletekért. Ezt az érzést csak fokozná, ha még az állam is megbélyegezné őket. Amúgy is többnyire az átlagosnál jóval rosszabb körülmények között élnek, kisebbségi érzésekkel küzdenek, és a fátyol tilalma miatt sokan egyszerűen kimaradnának a felsőoktatásból, ezzel pedig csökkenne a beilleszkedési esélyük.
Christophe Leroy, a Perpignani Egyetem jogásztanára azt a kérdést teszi fel, hogy ha egyszer a muszlim diáklányoknak fejkendőt kell hordaniuk, akkor bele szabad-e nézniük a férfitanár szemébe. Kezet szabad-e fogniuk a férfitanárral? És nem kellene-e az egyetemi oktatókat kiképezni a Korán előírásaiból, illetve a Szent Könyv követendő értelmezéséből? Ezeket a kérdéseket persze a muszlim diáklányoknak címzi, azzal a kimondatlan üzenettel, hogy de hiszen nem is tartják magukat a Korán szabályaihoz. Gyakorlati nehézségei is vannak a fátyollal, nevezetesen hogy vizsgák előtt kötelező ellenőrizni, nincs-e alatta rádió adó-vevő, amelyen keresztül a távolból súghatnak a vizsgázónak. Csakhogy férfiember előtt a lányok szeméremsértésnek tartanák levenni a fejkendőt. Akkor talán igazítsuk a vizsgaszervezés rendjét a Koránhoz, és legyen mindig nő is jelen a vizsgákon – javasolja gúnyosan.
Pierre Merle szociológus (Robert Merle regényíró fia), aki diákjogokkal és iskolaszociológiával foglalkozik, azzal érvel a fátyol betiltása ellen, hogy az csakis a különállás felé taszítaná a franciaországi muszlimokat. Merle elfogadja azt a törvényt, amelynek értelmében tilos az arcot fedő muszlim viseletben, burkában vagy nikabban megjelenni a nyilvánosság előtt. Már csak azért is, mivel az Emberi Jogok Európai Bírósága is helybenhagyta, viszont azt már helyteleníti, hogy a közoktatásban már 2004 óta nem szabad tüntetőleg vallási hovatartozást kifejező viseletet hordani. Azt hozza fel példa gyanánt, hogy az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága (amely persze egyáltalán nem bíróság, hanem a tagállamok küldötteiből áll), elmarasztalta Franciaországot, amiért egy szikh iskolásfiút kizártak az iskolából, miután nem volt hajlandó megválni a turbánjától. Tudja, hogy álláspontját Elisabeth Badinter szélsőbaloldali iszlamizmusnak titulálja, válaszul ő pedig iszlamofóbnak nevezi azokat, akik a muszlim nők hagyományos viselete ellen hadakoznak. Ő az iszlamofóbiát látja nagy veszélynek, és azt tekintené kívánatosnak, ha Franciaország nem akarna „bezárkózni”, hanem magába tudná fogadni „a világ gazdagságát”.