„Szóval kényszeríthetnek bennünket, hogy úgy beszéljünk, ahogy ők akarják, akár egyetértünk a felfogásunkkal, akár nem” – háborog a Washington Post weboldalán működő külön rovatában, a „Volokh-összeesküvés” hasábjain Eugene Volokh, az UCLA jogászprofesszora.
New York város tanácsának Emberi Jogi Bizottsága hivatalos rendelkezésben kötelezte a munkáltatókat, a bérbeadókat, az önálló (orvosi, jogászi, építészi stb.) praxist űzőket és a szolgáltatókat, hogy alkalmazottaik, ügyfeleik, illetve bérlőik megszólításakor azt a nevet, névmást és címet (például úr, asszony) alkalmazzák, amelyet az illető kívánatosnak tart, függetlenül az illető feltételezett vagy igazolványban szereplő nevétől és nemétől.
Az angol nyelvben vagy nőnemű, vagy hímnemű személyes névmást használnak, illetve a gyerekre, a csecsemőre az egyébként tárgyak, állatok esetében használatos semleges névmás is használható. Ámde egy igen progresszívnek minősülő elmélet szerint a bináris kategóriák nem alkalmasak a társadalmi nem (gender) leírására. Mint a Metazinban is olvasható volt, sok tucatnyi alternatív változat van forgalomban: például van „nemközi férfi”, „nemközi nő”, „nemközi személy” és így tovább. Ennek megfelelően új személyes névmások is forgalomban vannak, amelyek az átlagos amerikainak nem jelentenek semmit, de a beavatottak azt fejezik ki általuk, hogy vagy valamelyik átmeneti nemhez tartoznak, vagy nem kívánják elárulni, melyikhez. Az önkormányzat irányelvei pedig kötelezik a közalkalmazottakat és a magánszemélyeket, hogy munkával kapcsolatos érintkezésben, ha például a „ze” névmást preferálja a partner, akkor ne habozzanak azt használni.
Volokh szerint ajánlatos mindenkitől megkérdeni, milyen megszólítást parancsol, felfrissíteni például az ügyfelek és alkalmazottak névjegyzékét, mert ha csak a nemi identitás dolgában kétes egyedeket keressük meg e kéréssel, az ugyebár sértő diszkrimináció. Akad ugyan egy kis nehézség a „nemileg fluid” kategória képviselőivel, az ő identitásuk ugyanis gyakran változik, és erre még a körültekintő Volokh-nak sincs megoldása. Máskülönben ő nem tudja eldönteni, milyen neműnek számítanak azok, akik kijelentik, hogy nemet váltottak. El tudja képzelni, hogy elismerje a választott nemüket, csak az ellen tiltakozik, hogy kötelezzék erre. Különösen azt nehezményezi, hogy ha nem hajlandó rá, az zaklatásnak minősül. A szolgáltató pedig felelős a beosztottja által elkövetett zaklatásért, sőt azért is, ha egy ügyfelét, vendégét, bérlőjét egy másik ügyfél vagy bérlő zaklatja azáltal, hogy egy sose hallott, vadonatúj személyes névmást nem alkalmaz az illető óhaja ellenére.
És mi van akkor, ha a vendég, ügyfél stb. azt kéri, hogy Szentségednek szólítsák? Ha ugyanis nemi identitás dolgában eleget kell tenni a kívánságának, akkor nyilván vallási hovatartozás dolgában sem sérthető meg. Márpedig választhat olyan vallást is, amelyben Szentségednek kell szólítani. Vagy ha fekete bőrű, kérheti, hogy a Nap gyermekének szólítsák, ha zsidó, akkor rabbinak és így tovább. Vagy esetleg származási alapon már nem számít az ilyesmi zaklatásnak, csak ha a nemi identitásról van szó?
A jogászprofesszornak minden haja szála égnek áll. Mindenesetre a büntetési tétel százhuszonötezer dollárig terjedhet, szándékos, indokolatlan és rosszindulatú magatartás esetén pedig kétszázötvenezerig. Volokh szerint a vadonatúj, nemileg semleges személyes névmások, címek, használata azt fejezi ki, hogy a beszélő egyetért a nemiségnek azzal a felfogásával, amelyet ezek szerint az állam képvisel. Ezért kelt benne igen rossz érzést, hogy erre akarják kényszeríteni az állampolgárt, akinek mégiscsak joga van a saját véleményéhez.