„Elég megfigyelni az éppen zajló elnökválasztási küzdelmeket, s máris rájöhet az ember, hogy országunk legnyomasztóbb problémája nem a nagytőke, nem a nagy szakszervezet, nem a nagy média, de még csak nem is a nagy pénz, amit a politikára költenek. Ön az, az amerikai választó” – írja a Washington Postban David Harsanyi, a Federalist vezető szerkesztője (akinek a szülei vándoroltak ki Magyarországról).

Nem fejti ki, hiszen egyértelmű, hogy a jelöltek ésszerűtlen dolgokat beszélnek, mert ezzel tudnak hatni a választókra. Ha azonban kigyomlálnánk a felelőtlen választók millióit, akik úgy mennek el szavazni, hogy a legalapvetőbb fogalmakról sem tájékozódnak, de még arról sem, hogy mit is javasolnak a kedvenceik, akkor nem lehetne akármit elhitetni a választókkal. Ha valakinek fogalma sincs arról, mi egy-egy választás tétje, akkor elvárható, hogy tudatlanságával ne terhelje a többieket. Sajnos nem bízhatunk benne, hogy megfogadják e tanácsot, ezért Harsanyi levizsgáztatná a választókat. Ha egyszer a választás a demokrácia ünnepe, ahogy a liberálisok mondják, illetve szent dolog, ahogy a konzervatívok, akkor a résztvevőknek illik megfelelniük bizonyos szabályoknak. Harsanyi szerint erre a célra tökéletesen megfelelne az a kérdőív, amit az állampolgárságra pályázó jelölteknek kell kitölteniük. Fel is sorol néhány egyszerű kérdést, például hogy ki veszi át az elnök szerepét, ha ő is és az alelnök is képtelenné válik az ország vezetésére (a képviselőház elnöke). Továbbá: Nevezzen meg egyet az alkotmány első kiegészítésében szereplő szabadságjogok közül (a vallás, a szólás, a sajtó, a gyülekezés szabadsága és a petíciós jog). Ha az állampolgárságnak feltétele lehet az ilyesfajta tudás, miért ne lehetne feltétele a választásnak?

A probléma persze nem új. Már az athéni demokráciában is a legjobbakat száműzték olykor cserépszavazással, pedig ott a legtudatlanabb többség nem is szavazhatott. Az amerikai alapító atyák azért adtak az elnöknek akkora hatalmat, hogy a választók kegyeit kereső képviselőket és szenátorokat sakkban tarthassa. Igaz, őt is választják, és Harsanyinak éppen az elnökválasztás kapcsán jutott eszébe felvetni a vizsga ötletét. Már a 19. századi liberálisok is törték a fejüket a megoldáson. John Stuart Mill úgy vélte, hogy az intelligensebbeknek több szavazatot kellene adni, ami kifinomultabb megoldás, mint a tudatlanok kizárása, másfelől nem világos, hogyan választotta volna ki Mill az értelmesebbeket.

Ami azt illeti, a Harsanyi-féle vizsga elvben alkalmas lenne erre, habár félő, hogy nagy irtást végezne a választóközönség soraiban. Mint a Metazin is beszámolt róla tíz éve, a választók többsége az alapvető politikai ismeretekkel sem rendelkezik. Hasonló megállapításra jutott a Newsweek öt évvel ezelőtti közvélemény-kutatása. Az alelnök nevét csak a válaszadók 58 százaléka ismerte. Hatvan százalék nem tudta, hány évig tart a szenátorok megbízatása. Két évvel ezelőtt egy másik felmérés is ugyanezt találta: csak harminckét százalék tudta felsorolni az államhatalom három ágát. A válaszadók fele sem tudta, hogy az alkotmánybíróság egyhangú szavazással elfogadott döntései ugyanannyit érnek, mint a többségi szavazással elfogadottak. Képzelhetni, mi lenne, ha a közönség felét kizárnák a választásból.

Forgalomban van azonban egy másik megoldás is. Bryan Caplan közgazdász nem zárna ki senkit a választásból, csak éppen mindenkinek lehetővé tenné, hogy letegye a választói vizsgát. 70 százalékos eredmény fölött az elért pontszám függvényében 100-tól 1000 dollárig terjedő jutalmat fizetnének a sikeres vizsgázóknak. Akár évente is. Ezzel nyilván csökkenne a tehetősebbek és a szegényebbek tudásszintje közti különbség, hiszen a jutalom vonzóbb lenne a szegényeknek.

Sajnos azonban a választói vizsga mindkét formája újabb problémákat teremtene. Legalább is Ilya Somin szerint. Ő ugyanis attól tart, hogy aki a kérdéseket megfogalmazza (alapesetben a kormányoldal tisztviselői), tartalmukkal óhatatlanul befolyásolná a választás eredményét. Ő is elismeri azonban, hogy tájékozott választóközönség híján rosszul működik a rendszer. Igaz, idáig már Mill is eljutott.