„A gyereknevelésen múlhat, hogy Amerika tekintélyelvű társadalommá válik-e. Társadalomtudósok már régóta állítják, hogy az autoritárius társadalmak alapjait a gyerekkori patológiák teremtik meg” – írja Pratik Chougule, az American Conservative szerkesztője.

Mint arról a Metazin is beszámolt, kutatások szerint Amerikában egyre erősebb a tekintélyelvűség. A jobb- és a baloldal hívei egyaránt törzsi logikát követnek, aminek következtében a társadalmi megosztottáság nő, a politikai diskurzus pedig radikalizálódik.

Chougule szerint számos jel arra enged következtetni, hogy a bajok forrása a gyereknevelésben keresendő. Az amerikai szülői kultúra egy nemzedék alatt gyökeresen megváltozott. Hiába vált a fejlett világ biztonságosabbá, a szülők már-már paranoiás aggodalomban nevelik a gyerekeiket. Hovatovább normának számít, hogy a gyerekeket szüntelen szülői megfigyelés alatt tartják. A túlféltés mellett az egyetemi helyekért folytatott verseny is arra készteti a szülőket, hogy rövid pórázon tartsák a gyereket. Mint Ryan Avert, az Economist életmód-magazinjának szerzője kifejti, a gyerek jövője iránt aggódó szülők már az óvodában kénytelenek különórára járatni a gyereket abban a reményben, hogy így nagyobb esélye lesz bekerülni a jó fizetést és karriert garantáló elit egyetemekre. Mindennek eredményeképpen az amerikai gyerekek szinte minden percét szigorúan beosztják: ma 40 százalékkal kevesebb szabadidejük van, és naponta több mint egy órával hosszabb időt töltenek az iskolában, mint harminc éve. Peter Gray gyerekpszichológus némi túlzással a kínai lábkötözéshez hasonlította a gyereknevelési szokásokat. Számos kutatás figyelmeztet rá, hogy a túlféltés és a gyerekek túlterhelése viselkedési zavarokhoz vezethet.

Ennél is súlyosabb következmény, hogy az önállótlanság kéz a kézben jár a tekintélyelvű mentalitással. Chougule felidézi Raymond Peat szociálpszichológus kutatását, amely szerint a szülői túlféltés hozzájárul az autoritárius személyiség kifejlődéséhez. Az így nevelt gyerekek ugyanis önállótlanabbak és fóbiásak lesznek: kreativitás helyett a szabályoknak való állandó megfelelést sajátítják el.

Mindennek fényében Chougule csöppet sem tartja meglepőnek, hogy a konzervatív autoritárius nevelési elveket valló szülők többsége Trumpra szavazott másfél éve. Ha elfogadjuk is, hogy ez a szavazat autoriter hajlamot jelez, akkor sem egészen érthető, hogy szavazatuk miért vezethető le a mai, új nevelési módszerekből, hiszen őket még egy előző nemzedék nevelte. Azt pedig nem tudjuk, hogy gyermekeik kire fognak szavazni. Mindenesetre Chougule azt is megállapítja, hogy az egyetemek liberális közegében is egyre inkább elharapódzik az ideológiai megfelelési kényszertől vezérelt csőlátó dogmatikus szellemiség. Chougule szerint a nevelési elvekből fakadó tekintélyelvűség két változata egymást erősítve ássa alá az amerikai demokráciát.