„Ha visszatekintünk rá, hogyan éltek őseink, nem maradhat kétség felőle, hogy törzsi főemlősök vagyunk. Az evolúció során kis, mágikus vallások által összekovácsolt, a más törzsekkel állandóan háborúskodó lényekké váltunk. Annyira szeretjük a törzsi életet, hogy feltaláltuk a sportot, a testvéri társaságokat, az utcai bandákat, a rajongói klubokat és a tetoválást. A törzsiség a szívünkben és az elménkben van. Sohasem szabadulhatunk meg tőle, de azért ahhoz elég rugalmasak vagyunk, hogy enyhítsük a hatásait” – olvassuk Jonathan Haidt amerikai filozófus-pszichológusnak a Manhattan Institute-ban tartott előadását a konzervatív City Journalben.

Haidt a kísérleti erkölcsfilozófia egyik úttörője. Az emberi természetet és az erkölcsi ítéleteket vizsgáló kutatásaiban az alapvető erkölcsi intuíciók erkölcsi alapjait igyekezett feltárni, és azonosítani az erkölcsi érzék alapjául szolgáló, velünk született érzelmeket. Kutatási eredményeit már korábban is felhasználta a növekvő társadalmi megosztottság magyarázatára.

Novemberi előadásában is a korábbi logikát követte. Abból indul ki, hogy az ember törzsi lény, aki természete szerint örömét leli az elkülönülésben és a törzshöz nem tartozókkal szembeni háborúskodásban. Mindez pedig megnehezíti a társadalmi együttélést. Nem véletlen, hogy a politikai gondolkozás történetének nagyjai Platóntól kezdve Hobbeson át az amerikai alapító atyákig azt kutatták, milyen intézményekkel lehetne legalább a békés együttélésre alkalmassá szelídíteni az embert. Haidt ezek után a Metazinból is ismert statisztikákat idéz a társadalmi megosztottság drámai növekedéséről, amelyek arra utalnak, hogy mostanában mintha kudarcot vallana a törzsi szellemiség mederben tartására tett kísérlet.

Hogy miért szabadult ki a törzsi szellem a palackból? Haidt öt főbb okot említ. Egyrészt a külső ellenség hiányára utal: a hidegháború lezárultával elmúlt a külső fenyegetettség, aminek hatására gyengült az amerikai társadalom összetartása. Az ideológiai elkülönülést erősítette az egyre pártosabb média, különösen a szektás hajlamoknak kedvező közösségi internet. A bevándorlás és a kulturális sokszínűség pedig kiélezte a bevándorlással kapcsolatos liberális-globalista és a konzervatív-nacionalista attitűdök ellentétét. A negyedik ok a Republikánus Párt radikalizálódása, az utolsó pedig a baloldali identitáspolitika megjelenése.

Haidt különösen ez utóbbit tartja károsnak. Kifejti, hogy az identitáspolitika önmagában nem feltétlenül megosztó, még akkor sem, ha átfogó politikai változásokat követelő csoportok alkalmazzák. Az amerikai polgárjogi mozgalom vezetői például identitáspolitikát folytattak, ám céljaik megvalósítása érdekében a közös nemzeti értékekre hivatkoztak, és a szolidaritás megerősítésére törekedtek. Az egyetemekről kiindult mai baloldali identitáspolitika azonban megosztó, mert pozitív célok megfogalmazása helyett kimerül a sérelmi politizálásban, és a vélt elnyomás és rejtett igazságtalanságok, strukturális privilégiumok és mikroagressziók leleplezésében.

Az elnyomás újabb és újabb látens formáinak kutatása, és az ellenük vívott küzdelem a törzsi ösztönökre épít – véli Haidt. Mivel képviselői hitük szerint az embertelenség ellen és az erkölcs nevében lépnek fel, és az elesetteket, a kiszolgáltatottakat vélik oltalmazni, a baloldali identitáspolitika követői harcosak és eltökéltek: ellenfeleiket egzisztenciális ellenségnek tekintik, akivel nem lehet kompromisszumot kötni. Egyre gyanakvóbbá válnak, és a csordaszellem erősödésével akár a baráti kritikát is egyre kevésbé tűrik. Az egyetemeken dívó identitás-mozgalmakat Haidt egyenesen „paranoid világnézetű fundamentalista vallásnak” nevezi.

Az előadás végén mindazonáltal megjegyzi, hogy van némi remény a helyzet normalizálására. Ígéretesnek tekinti, hogy egyre több liberális lázad fel a lényegileg illiberális, radikális baloldali identitáspolitika ellen. Haidt különösen biztatónak tartja, hogy a közreműködésével alapított Heterodox Akadémia, a vélemények sokszínűségét bemutatni igyekvő egyetemi kezdeményezés is egyre népszerűbb.