„Sokan hiszik, hogy a Facebook, a Google és társaik túl hatalmasok ahhoz, hogy ráncba szedjék őket. Pedig nem így van” – olvassuk Ulrich Schäfer esszéjét a baloldali liberális Süddeutsche Zeitungban.
Az elmúlt években egyre több kritika éri a nagy internetóriásokat. Az egyik fél az álhírek és a propaganda terjedéséért teszi őket felelőssé, a másik éppen a cenzori hatalmukat sokallja, és egyenesen a demokrácia vagy akár a nemzetállamok aláásásával vádolja a közösségi oldalakat, mondván, hogy egyre több állami feladatot látnak el.
A népszerű jeremiádák közepette azonban a többség úgy véli, hogy tehetetlenek vagyunk az internetes mamutokkal szemben. A Google, a Facebook és a többi cég számára nem sokat számítanak az országhatárok, ráadásul túlzottan nagy befolyásra tettek szert ahhoz, hogy a kormányok megregulázzák őket. Általában az Egyesült Államokban hatályos törvények alapján járnak el, amelyek jóval nagyobb mozgásteret engednek, mint az európaiak, habár Németországban politikai véleményt is letiltottak már oldalaikról, Franciaországban pedig most készül ezt megalapozó törvényjavaslat.
Schäfernek azonban kevés, amit eddig előírtak az internetóriásoknak, és azt írja, hogy minél nagyobbak, annál inkább indokolt az amerikai internetóriások szabályok közé szorítása. Úgy véli, hogy az európai államok és az Európai Unió négy különböző területen is felléphetnének. Egyrészt érvényesíteniük kellene az európai trösztellenes szabályokat. De hiszen teszik. Schäfer maga is felidézi, hogy az EU tavaly 2,4 milliárd dollárra büntette a Google-t, amiért az online üzleteit előre sorolta a kereséseknél.
A német hatóságok pedig vizsgálatot indítottak a Facebook ellen, mondván, hogy a cég globális adatgyűjtési stratégiája megsérti a német adatvédelmi előírásokat. Schäfer szerint azonban azt is elő lehetne írni, hogy az európai személyek és cégek adatait kizárólag fizikailag is Európa területén található szervereken tárolják. (Szemérmesen hallgat róla, hogy Oroszország 2015-ben hasonló szabályozást vezetett be.)
Schäfer a népszerű közösségi közvetítő oldalakkal szemben is határozottabb fellépést szorgalmaz. Számos európai példa mutatja, hogy igen hatékonyan fel lehet lépni a helyi szabályokat kijátszó oldalak, egyebek között az Uber ellen. Végül pedig kitér rá, hogy lenne mód az internetóriások megadóztatására is. Többségük ugyanis dollármilliókat kaszál az európai piacon, adót viszont alig fizet.
Ha van hozzá politikai akarat, az internetes vadnyugat megregulázható. Schäfernél nincs szó arról, hogy megregulázáson a különféle politikai oldalak gyakran mást és mást értenek, ezért egy idilli jövő felvázolásával zárja sorait: „Megvan rá a lehetőség, hogy olyan szabályokat alkossunk, amelyeknek köszönhetően az egész társadalom, és nem csak egy szűk elit élvezheti a digitalizáció előnyeit.”