„A törzsiség mindenütt jelen van a Földön. Újabban hasad tőle a liberális demokrácia, sőt az egész liberális világrend szövete” – olvassuk Amy Chuától, a Yale professzorától a Foreign Affairsben.

A Metazinban júniusban téma volt Chua egy korábbi cikke ugyanerről a témáról, de akkor elsősorban a Trump-jelenséget magyarázta abból a szempontból, hogy miként képviselheti egy milliárdos a süllyedőben lévő fehér munkásosztály rossz érzéseit. Ezúttal februárban megjelent könyvének (Politikai törzsek. A csoportösztönök és a nemzetek sorsa) általánosabb fejtegetéseit foglalja össze.

Az amerikai vezetők az elmúlt évtizedekben a demokrácia és a diktatúra ellentétéből indultak ki külpolitikájukban, és az országokat, amelyekkel dolguk volt, egységes nemzeteknek tekintették, amelyeknek nyilvánvalóan a demokráciához fűződik érdekük. Vietnamban a helyi kommunistákat a kínaiak bábjának hitték, holott az ezeréves kínai uralom nyomán a vietnami kínaiak alkották a gazdasági elitet, így a kommunista lázadás kínai-ellenes nemzeti mozgalom is volt, az amerikaiak pedig tudtukon kívül a gyűlölt helyi kínai gazdagokat védelmezték háborújukkal. Afganisztánban a pástún tálibok eltávolítása közben az Egyesült Államok a lakosság egynegyedét képviselő északi lázadókkal szövetkezett, üzbégekkel töltötte fel a parancsnoki kart és az államapparátus vezető posztjait. Ezzel a többségi pástúnok közül azokat is maga ellen fordította, akik nem támogatnák a tálibokat és modern életformára vágynak.

Az amerikaiak Irakban is alábecsülték a törzsi ellentéteket, és a hirtelen bevezetett demokráciával elszabadították a többségi síita társadalom bosszúvágyát az addig uralkodó szunnitákkal szemben. Ebből sarjadt ki az iraki és szíriai terrorkalifátus, az Iszlám Állam.

Az amerikaiak azonban most a maguk országában is megtapasztalhatják, hogy a a demokrácia bizonyos feltételek között olyan csoportkonfliktusokat eredményezhet, amelyeket eddig csak a fejletlen országokban tekintettünk mindennaposnak. Mozgalmak szerveződnek etnikai alapon, nő a bizalmatlanság a választások eredménye iránt, terjed a gyűlöletkeltő demagógia, népszerű az elitek és az etnikai kisebbségek iránti neheztelés, mi több, „a demokrácia zéró összegű politikai törzsi konfliktusokká alakul át”. Ma minden jelentősebb társadalmi csoport hátrányos megkülönböztetés áldozatának tekinti magát: fehérek, feketék, spanyolajkúak, ázsiaiak; keresztények, zsidók, muzulmánok; hetero- és homoszexuálisok; liberálisok és konzervatívok; férfiak és nők egyaránt. Ezt a mai polarizált politikai légkör tette lehetővé. Annak pedig az az oka, hogy Amerika történetében első ízben ma létezik egy uralkodó pozícióban lévő kisebbség: az úgynevezett tengerparti elit, a gazdasági és kulturális vezető réteg. Tagjait az különbözteti meg a többségtől, hogy kozmopolita értékeket vallanak: szekulárisok, a multikulturalizmust, a nemi kisebbségek toleranciáját hirdetik, pártolják a bevándorlást és a progresszívnak nevezett politikát. Egymás között házasodnak, külön világban élnek, és a középrétegek úgy tekintenek rájuk, mint akiknek nem fontosak Amerika érdekei, sőt ellenségesen viseltetnek az amerikai érdekek iránt. Márpedig „a politikai törzsiség olyan országgá alakítja Amerikát, amelyben a törzsek nem pusztán ellenfelet látnak egymásban, hanem erkölcstelennek és gonosznak, továbbá Amerika ellenségének is látják egymást” – figyelmeztet Chua.