„Vajon meddig hiszik még el Donald Trumpnak az elfelejtett emberekre vonatkozó üzeneteit, miközben az elnök milliárdosokkal veszi körül magát, és ráadásul még jól ki is tömi a zsebüket?” – olvassuk a Politico magazinban. A cikk szerzője Amy Chua, a Yale professzora, az amerikai politikai megosztottságot elemző Politikai törzsek: kollektív ösztönök és a nemzetek sorsa című könyv szerzője.
Donald Trump választási kampányának kulcsa az egyszerű emberek, leginkább a fehér munkások érdekeinek felkarolása volt. Trump azt ígérte, hogy a saját érdekeivel törődő elit helyett a kisemberek érdekét helyezi előre. És a kisemberek hittek neki, annak ellenére, hogy a dúsgazdag Trump maga is a gazdasági elit része. Elnökké választása után Trump kormányának tagjai azonban szintén ebből a körből, a felső egy százalékból jöttek. Miközben Trump populista, vagyis elitellenes retorikája csöppet sem gyengült, kormányában bankárok és spekulatív befektetők kaptak megbízást. Egyik legfontosabb intézkedése, az adóreform pedig kifejezetten a tehetőseknek kedvez. Mindezt azonban nem különösebben sínylette meg az elnök népszerűsége.
Hogyan lehetséges, hogy Trump egyszerű embereit mindez nem zavarja? – kérdezi Chua. Sokak szerint Trump valójában csak kódolt rasszizmusa miatt népszerű. Mások úgy vélik, hogy Trump csak tehetséges politikai kufár: elitellenes demagógiájával ügyesen félrevezeti az egyszerű, és még saját érdekeikkel sem tisztában lévő embereket, hogy aztán a gazdagok javát szolgálja. Chua mindkét magyarázatot legfeljebb részigazságnak tartja.
„Trump két meghatározó politikai témát egyesített. A hagyományos amerikai álmot és a modern celebritás-kultúrát, kizárva ezzel a szakértelmiséget és a hivatásos értelmiségi ízlésformálókat. A milliárdos populistáknak nem hátrány a vagyon. Kutatások igazolják, hogy az amerikai munkásosztály sokkal inkább neheztel az ügyvédekre, az orvosokra, az egyetemi oktatókra, a politikusokra és az újságírókra, mint a gazdagokra” – írja Chua.
A köznapi emberektől valóban távoli, dúsgazdag Trump elitellenes retorikája azért sikeres, mert nem általában az elitet, hanem az értelmiségi felső középosztályt, illetve az állami bürokráciát támadja. Nem a leggazdagabb 0,1 százalékot, hanem az utána következő 9,9 százalékot, a diplomás elitet, amely végzettségét privilégiumok megszerzésére használja. A baloldali szociális demagógiát alkalmazó populistákkal (egyebek között Bernie Sandersszel) szemben Trump az amerikai álom populizmusát képviseli. Retorikájának célpontjai a véleményformáló liberális elit és az állami bürokrácia mandarinjai. „A milliárdos Trump sokkal hatékonyabban jeleníti meg az amerikai álmot, mint a kapitalizmus baloldali kritikusai.” Trump gazdag, ám vagyonát úgy költi, ahogyan a gazdagságról álmodozó átlagamerikaiak tennék, ha nyernének a lottón. Kulturális értelemben Trump plebejusként pozícionálja magát. A politikai korrektség, sőt az elemi etikett elleni kirohanásai szimbolikus normaszegések: a művelt, urbánus liberális elit világnézetének és kulturális hegemóniájának demonstratív elutasításai. Trump celebként viselkedik, valóságshow-ba illő kirohanásaival és egyéb, például a nőkkel kapcsolatos megnyilvánulásaival, sőt fogyasztási szokásaival kifejezi, hogy úgy él és gondolkozik, mint az átlagos szavazó, és úgy irányít, mint egy keménykezű főnök. Pankrátor-összecsapásokat látogat, nem operába jár. Hamburgert eszik, és nem fair trade biosalátát. „A populizmus ezt jelenti 2018-ban.” Chua megjegyzi, hogy Silvio Berlusconi és Andrej Babiš sikerét is ez a stratégia alapozta meg.
A stratégia sikeres, hiszen hívei a vagyoni különbségek ellenére hiteles népvezérnek tartják Trumpot, és akár materiális érdekeik ellenében is követik – véli Chua. Ami nem feltétlenül irracionális, hiszen úgy érzik, hogy a liberális értelmiséget ostorozó elnök az életmódjukat és a világnézetüket védi.