„Bonyolult lesz a szex a #MeToo korában” – írja Joanna Williams, a Spiked publicistája, aki legújabb, Nők a feminizmus ellen című könyvében a haladó szellemiségű feminista mozgalmakat ostorozza, mondván, hogy keveset használnak a női egyenjogúság ügyének.

Williams szerint a #MeToo egybemossa a nemkívánatos szexuális közeledés különböző formáit, és ezzel azt sugallja, hogy általános a nőkkel szembeni erőszak, és a férfiak többsége potenciális zaklató, a nők pedig kiszolgáltatottak. Egyre inkább elmosódik a különbség a fizikai erőszak, a hatalommal való visszaélés és az udvariatlan, ám erőszakmentes tolakodás között: nem az objektív események számítanak, hanem az, hogy milyen pszichés hatása van a közeledésnek. Williams a mozgalom sikerét részben az áldozatiság kultúrájának terjedésével magyarázza, s minden bizonnyal tudja, hogy ezzel magára vonja a haladó szellemű kritikusok haragját, akik alighanem áldozathibáztatással fogják vádolni. Főleg, mert Williams kifejti, hogy míg korábban a flörtölés, most az áldozatiság lett a női társadalmi státusz és hatalom erősítésének eszköze.

Kulturális értelemben a #MeToo kampány nem forradalmi, hanem ellenforradalmi – véli Williams. A hatvanas évek szexuális forradalma hétköznapivá és banálissá tette a szexet. A nők szexuális felszabadítását a radikális feministák mindig is azzal utasították el, hogy szexuális tárggyá fokozza le a nőket, és kiszolgáltatja őket a szexuális ragadozó férfiaknak. A #MeToo szellemisége viszont ma már azt tanítja, hogy a szexuális közeledésnek az enyhébb és erőszakmentes formái is pszichés sérelmet okozó zaklatásnak tekintendők. (Az Economist tavalyi közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a fiatalabbak – nők és férfiak egyaránt – jóval érzékenyebbek: a füttyögést a fiatalok többsége zaklatásnak tekinti, az idősebbek jóval kevésbé.)

A #MeToo tünete, és egyben katalizátora a szexkultúra átalakulásának – állítja Williams. Felszínre hozza a szexuális közeledés kulturális változásait, és egyúttal rá is erősít a tendenciákra. Sőt, nemcsak a szexuális etikett átalakulását, hanem a társadalmi bizalom csökkenését is jelzi. (A bizonytalanságot és a szexuális zaklatás vádjával kapcsolatos félelmeket jól illusztrálja két amerikai diák esete, akik egy alkoholos állapotban történt egyéjszakás affér után puszta elővigyázatosságból kölcsönösen feljelentették egymást. Mindketten attól tartottak ugyanis, hogy a másik fog panaszt tenni.)

A közeledés íratlan szabályai körüli bizonytalanság ahhoz vezet, hogy mindent explicitté tegyünk, és a hozzájárulás finom jelzései helyett hovatovább írásos beleegyezést kérjünk minden érintéshez. Mint arról a Metazin tizenkét éve beszámolt, egyre terjednek az ilyen jellegű szabályok. 

Minél inkább explicit hozzájáruláson alapul a szex, annál inkább kivész belőle a spontaneitás és az intimitás – figyelmeztet Williams.  És persze odalesz a csábítás kétértelmű nyelve is, a finom utalások, hiszen minden szándékot előre jelezni kell. (Sőt, hovatovább már csak józanon lehet szabályszerűen szerelmeskedni, hiszen a hozzájárulás feltételezi, hogy ítélőképességünk birtokában vagyunk.) Ami Williams szerint meglehetősen lehangoló perspektíva – csábító és elcsábított számára egyaránt.

Sőt, Williams attól tart, hogy ha a testi kapcsolatokat szabályokkal bástyázzák körül, még kevesebb szex jut majd a fiataloknak. Brit statisztikák szerint a brit huszonéveseknek már ma is jóval kevesebb testi szerelemben van részük, mint egy nemzedékkel korábbi elődeiknek.