„A melegházasságot támogató aktivisták azzal értek el áttörést, hogy az egyenlőség helyett inkább a szerelemre hivatkoztak. Ezzel viszont egyúttal elhatárolódtak számos progresszív céltól” – írja a Boston Review-ban Hugh Ryan melegjogi aktivista négy, a melegjogi mozgalom történetét kritikusan szemlélő könyv kapcsán.

Az LMBT mozgalom a hatvanas évek óta jelentős sikereket ért el az Egyesült Államokban. A melegek elfogadottsága nőtt, és több állam legalizálta az azonos neműek házasságát. Mindennek azonban nagy ára volt. Ryan és az általa bemutatott könyvek szerzői szerint a melegjogi mozgalom az azonos neműek házasságáért folytatott harc során feladta számos legalább ilyen fontos célját.

Ahelyett, hogy minden szexuális beállítottság elfogadását követelték volna az egyenlő jogok nevében, a hagyományos családmodellt igyekeztek kiterjeszteni a melegekre. Ezzel pedig legalábbis elfogadták a monogám és tartós kapcsolatok elsőbbségét, és vele a család intézményének konzervatív eszméjét. Szembeszálltak a gender studies zsargonjában heteronormatívnak nevezett felfogással, amely az azonos neműek közötti kapcsolatot deviánsnak tartja, csakhogy a melegházasság melletti kiállással a heteroszexualitás normáját egy másikra, a homonormativitásra cserélték – írja Ryan. A homonormativitás lényegében a heteroszexuális párkapcsolatok normáinak kiterjesztése a melegekre. Azt az elvárást fogalmazza meg, hogy a normális melegek a házasság kötelékében, vagyis tartós és monogám kapcsolatban éljenek – pont úgy, mint a hagyományos, nő-férfi házastársak. Ryan és a recenzált könyvek szerint mindez diszkriminatív és kirekesztő, hiszen természetellenesnek bélyegzi azokat a queer személyeket, akik nem akarnak vagy nem tudnak megfelelni ennek az elvárásnak. Például Ryant magát is, aki meleg és két férfival él poliamórikus kapcsolatban. Sőt, a melegházasság a neoliberális kapitalizmus logikáját erősíti – teszi hozzá Ryan. Azt állítja, hogy a házasság intézményének megerősítése valójában a szociális kiadások csökkentését szolgálja: az állam helyett a családtagokra hárítja az elesettek és a rászorulók gondozását.

Ryan egyetért a szemlézett könyvek szerzőivel abban, hogy sokkal radikálisabb fellépésre lenne szükség. A melegjogi mozgalmároknak mindenféle másság elfogadtatásáért, sőt az egyenlőtlenség teljes eltörléséért kellene síkra szállniuk. Egy olyan társadalomért, amelyben nincsenek nemi, etnikai és osztálykülönbségek. Ryan nem tér ki rá, hogy az általa vágyott társadalom különbözne-e a marxi ideáltól (habár abban azért a nemi szerepek különbségének eltörlése nem szerepelt), de azt azért leszögezi, hogy eléréséhez elengedhetetlen a kapitalizmus felszámolása.