„Valóban egyszerű véleménynek tekintendő, ha valaki kétségbe vonja Izrael jogát a létezésre?” – kérdezi a Libération anticionizmus-vitájában Albert Levy ismert városfejlesztés-kutató.
Levy ahhoz a nyílt levélhez szól hozzá, amelyben négyszáz baloldali értelmiségi tiltakozik Emmanuel Macron elnöknél amiatt, hogy az államfő „kriminalizálni készül” az anticionizmust. „Az anticionizmus vélemény, nem bűncselekmény” – írják.
A kérdés akkor került napirendre, amikor a Macron ellen lázongó sárgamellényesek soraiban antiszemita csoportok is megjelentek. Február 16-án féltucatnyi tüntető felismerte a járdán szemlélődő Alain Finkielkraut filozófust, aki lengyel zsidó emigránsok gyermekeként született Franciaországban, majd egyértelmű maghrebi (észak-nyugat-afrikai) kiejtéssel megfenyegették, „mocskos cionistának” nevezték és azt kiabálták, hogy „Franciaország a miénk”.
Ez után három nappal Macron elnök kijelentette, hogy az incidens a tiltakozás elfajulásának példája, továbbá kifejtette, hogy az antiszemitizmus manapság gyakran az anticionizmus formájában jelentkezik. Mindazonáltal – tette hozzá – az anticionizmus büntetőjogi üldözése nem lenne tanácsos, mert „más problémákat okozna”. Újabb két nap múlva zsidó vallási vezetőkkel találkozván „tetteket” ígért, és bejelentette, hogy a parlament olyan határozatot készül hozni, amelyben az anticionizmusra is kiterjeszti az antiszemitizmus meghatározását. Hiába közölte aztán Macron pártjának főtitkára, hogy a Büntető Törvénykönyvet nem készülnek módosítani, a baloldali értelmiségiek úgy értelmezték szavait, hogy az elnök büntetőjogilag is üldözni akarja a különben nem egyértelműen meghatározott anticionizmust. Hiszen, érveltek, a büntető törvénykönyv büntetni rendeli az antiszemitizmust. Ebben is tévednek azonban. A francia büntetőjog ugyanis csak az antiszemitizmus és a rasszizmus kirívóan sértő megnyilvánulásait rendeli büntetni (a becsületsértést, a rágalmazást, a diszkrimináció, a gyűlölet és a rasszista erőszakcselekmények kiváltását célzó cselekményeket, valamint az emberiség elleni bűncselekmények rasszista indíttatású tagadását). Ráadásul Macron nem támogatja pártjának egyik képviselőjét, aki a Finkielkraut elleni inzultus után három nappal a Büntető Törvénykönyv módosítását indítványozta, mondván, hogy az anticionizmus a zsidógyűlölet új formája. Macron szavai tehát alighanem úgy értelmezendők, hogy az új meghatározást éppen a BTK módosítása helyett javasolja.
Mindenesetre a 400 tiltakozó baloldali értelmiségi a nyílt levélben közölte vele, hogy anticionisták mindenekelőtt azok a zsidók voltak, akik nem akartak Palesztinába menni; hogy lehetne hát antiszemitának minősíteni az anticionizmust? Sőt, azzal vádolják az államfőt, hogy „az izraeli szélsőjobboldalnak (tudniillik Netanjahu miniszterelnöknek) szolgáltatja ki a franciaországi zsidóságot”, habár nem magyarázzák meg, hogy kell ezt érteni. Az anticionizmus – érvelnek – vélemény, amely az alkotmány oltalma alatt áll. Ha a törvény betiltja, akkor ők látványosan meg fogják sérteni a törvényt.
Levy arra figyelmeztet, hogy az antiszemitizmus is csak vélemény. Vélemény a holokauszttagadás is, az aláírók mégsem tiltakoznak az ellen, hogy tilos. Nagyon hasonlít a holokauszttagadásra az is, ha egy néptől megtagadják az állami önrendelkezés jogát – fejtegeti. Évente átlagosan ötezer francia zsidó emigrál. Az antiszemita cselekmények száma tavaly 74 százalékkal nőtt Franciaországban. Az aláírók nem veszik védelmükbe az antiszemita cselekményeket, és azt írják, hogy az állam szigorúan büntesse meg a tetteseket. De hiszen éppen erre készül az elnök – válaszol Levy –, amikor az anticionizmusra is ki akarja terjeszteni az antiszemitizmus meghatározását. Levy sem veszi tehát észre, hogy az anticionizmus önmagában továbbra sem lesz büntetendő. Az olyan inzultus azonban, amely Finkielkrautot érte, ma is bűncselekmény. Folyik is nyomozás az ügyben; az egyik tettest őrizetbe vették.