„Az elmúlt évtizedekben egyre inkább átfedésbe került a párthovatartozás és az egyéb társadalmi identitás, egyebek között a faji, a vallási, a lakóhely szerinti identitás. Ha a párthovatartozás és a társadalmi identitások között ilyen szoros a kapcsolat, akkor minden kérdés politikai színezetet kap. A választások pedig élet-halál kérdéssé válnak” – olvassuk a Los Angeles Review of Books interjúját Lilliana Mason politikai pszichológia professzorral, a Civilizálatlan vita: hogyan vált a politika identitásunk lényegévé? című monográfia szerzőjével.
Mason könyvében az amerikai politikai megosztottság mélyülésének következményeit taglalja. Mint arról a Metazin is beszámolt, az Egyesült Államokban a nyolcvanas évek óta egyre nő a politikai polarizáció. Az amerikaiak vallási nézeteiket, sőt, etnikai és nemi identitásukat is egyre inkább pártállásukhoz igazítják. A politikai hovatartozás identitásbeli kérdés, a pártizmus hovatovább a rasszizmusnál is erősebb előítélet. A két nagy párt hívei soha nem voltak olyan rossz véleménnyel egymásról, mint ma.
A megosztottság erősödése Mason értelmezésében annak az eredménye, hogy a társadalmi és a pártidentitások átfedésbe kerültek, vagyis a párthovatartozás a különböző társadalmi csoportokhoz tartozást egybefogó „megaidentitás” lett. A két nagy párt táborai egyre inkább elkülönülnek az anyagi helyzet, a vallásosság, az iskolázottság, sőt a lakóhely alapján is. Mint arra már a politikai szociológia klasszikusa, Seymour Martin Lipset is rámutatott, a társadalom ilyen kettészakadása a radikális nézetek erősödéséhez vezet, ami pedig lehetetlenné teszi a demokrácia működéséhez szükséges kompromisszumokat. A politikai ellenfél egyre inkább az életformánkat veszélyeztető egzisztenciális ellenségként jelenik meg, akivel szemben minden eszköz bevetése megengedett.
Mason szerint a bajok fő oka a kétpártrendszer. Ahol két párt uralja a politikai mezőt, a választók valami ellen, nem pedig valami mellett szavaznak. A mindkét radikalizálódó pártot elutasítók leginkább távol maradnak a választástól. Még ha a többség viszonylag mérsékelt nézeteket vall is, az elkötelezett ideologéták viszonylag kis, ám annál dühösebb és hangosabb csoportja is képes tovább radikalizálni a pártokat, és a megosztottság fokozásával erősíteni a kétosztatú politikát.
Az ördögi körből úgy lehetne kiszabadulni, ha sikerülne a mérsékelteket aktivizálni. Ez persze nem könnyű feladat, hiszen a megosztó politika lényege a lövészárkok közötti semleges területek felperzselése, aminek hatására a mérsékeltek is hiszterizálódnak és szektásodnak. Mason mindenesetre felveti, hogy kötelezővé lehetne tenni a választáson való részvételt, azt remélve, hogy ezzel talán ösztönözni lehetne a pártokat a radikális politikát elutasító, középutas és kompromisszumkereső választók megszólítására. Mason azt is megpendíti, hogy a középiskolásokat valamilyen kötelező polgári szolgálatra kellene fogni. A közös cél érdekében való együttműködés ugyanis segíthet az ideológiai előítéletek lebontásában. Mason a koreai háború példáját idézi: az együtt szolgáló katonák között jelentősen csökkentek az egymással szembeni előítéletek. Igaz, ehhez háborús helyzet és olyan külső fenyegetés is kellett, amelyet mindkét párt Amerika létét fenyegető veszélynek ítélt.