„Elengedhetetlen-e szüntelen követnünk a politikát, hogy jó állampolgárok legyünk? Vagy inkább árt a hírözön a demokráciának és saját jólétünknek?” – teszi fel a kérdést Oliver Burkeman, a Guardian publicistája, aki rovatában a modern technológiai forradalom társadalmi, politikai és pszichológiai hatásait vizsgálja.

Az emberiség történetének nagy részét az információ szűkössége jellemezte. A modern kommunikációs eszközök megjelenése előtt a hírek lassan terjedtek, és csak az elit kiváltságos tagjai fértek hozzájuk. De ők is csak nagy késéssel, ráadásul a maihoz képest rendkívül kevés információhoz. Mára átestünk a ló másik oldalára. A sajtó, a rádió és a televízió egyre szélesebb rétegeket lát el egyre több hírrel. Az internet elterjedése mennyiségi és minőségi értelemben is forradalmi változásokat idéz elő. Egyre több időt töltünk online, és hála az internetes kapcsolattal rendelkező mobiltelefonoknak, szinte állandóan bombáznak minket a hírek. Olyannyira, hogy jóformán a virtuális valóság lesz az otthonunk. A globális agorán élünk, és olyan események bűvöletében töltjük napjainkat, amelyeknek gyakran nincs sok közvetlen közük a mindennapjainkhoz, írja Burkeman. „Országunk politikai eseményei és a nemzetközi válságok hovatovább fontosabbnak és valóságosabbnak tűnnek, mint a családunk, környezetünk és munkahelyünk. A hírek már nemcsak életünk eseményeinek hátteréül szolgálnak, hanem a legfontosabb drámák az életünkben.”

Ráadásul nemcsak passzív befogadók vagyunk, hanem egyre inkább aktívan kommentáljuk a híreket, hála a közösségi oldalaknak és az online fórumoknak, teszi hozzá Burkeman. Szinte erkölcsi elvárás, hogy állást foglaljunk, és hangot adjunk felháborodásunknak, avagy éppen együttérzésünknek, még a világ távoli pontján történő események kapcsán is. Ettől ugyan az égvilágon semmi sem változik meg, de legalább úgy érezhetjük, tettünk valamit a jó ügy érdekében, vagy legalábbis demonstráltuk, hogy szolidáris jólelkek vagyunk. És, mint Robert Talisse filozófus hamarosan megjelenő Túltoljuk a demokráciát című könyvében rámutat, az online petíciók, az internetes szavazások és a sok egyéb álcselekvés közben egyre inkább visszahúzódunk a közvetlen, valós politikai részvételtől. Ha mégsem, akkor viszont, hála az internet megosztó véleménygettóinak, a kompromisszum keresése helyett az egzisztenciális ellenségnek tekintett politikai ellenfél megsemmisítése lesz elsődleges célunk. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a hírverseny a bulvárnak, a szenzációhajhász és pontatlan tudósításoknak, a trollkodásnak, sőt az álhíreknek kedvez. Igaz ugyan, hogy aktív társadalmi nyilvánosság nélkül nincsen demokrácia, de a túlzásba vitt hírfogyasztás is aláássa a demokráciát – vonja le a következtetést Burkeman.

Sőt, a hírözön saját lelki békénket és pszichés kiegyensúlyozottságunkat is alámossa. Van ugyan, aki szerint a hírekben szereplő távoli szenvedés és katasztrófák legalább elvonják a figyelmünket saját bajainkról, valójában azonban csak a stresszt és a szorongást növelik. Mint Adam Greenfield író Radikális technológiák című 2017-es monográfiájában kimutatta, mivel semmilyen ráhatásunk nincs a világ távoli pontjain végbemenő eseményekre, ha felzaklatnak bennünket, csak rosszkedvünk és tehetetlenségérzésünk nő.

„Ha egyszer a demokráciára és magunkra nézve is káros, hogy a hírek gyarmatosítják a mindennapjainkat, akkor éppenséggel inkább az lenne a kötelességünk, hogy kevesebb hírt fogyasszunk” – zárja cikkét Burkeman. Arról nem ír, hogy legalább neki sikerül-e eszerint élnie.