„Az újságírás elsődleges célja az állampolgárok tájékozottságának javítása. Manapság azonban, amikor a hírek mindennapjaink háttérzajává váltak, egyáltalán nem világos, mit is jelent valójában tájékozottnak lenni” – írja Michael Luo, a New Yorker kolumnistája Cal Newport informatikus Digitális minimalizmus: hogyan koncentráljunk a zajos világban című könyve kapcsán.
Hála a technológia fejlődésének, mindenekelőtt az internetnek, beköszöntött az információbőség kora. A mindennapjainkat jellemző információs cunami hatására az emberek szinte szünet nélkül élőben követik a híreket. Napjában több tucatszor kényszeresen ellenőrizzük a közösségi oldalakat és kedvenc híportálunkat. Ha nem frissül elég gyorsan, inkább elpártolunk tőle.
Newport arra mutat rá könyvében, hogy az állandó hírfogyasztástól nem tájékozottabbak, legfeljebb csak felszínesen informáltak leszünk. Ugyanazt a hírt olvassuk többféle változatban. A hírversenyben a tálalás és az ideológiai nézőpont mindig más, ami erősíti az ideológiai megosztottságot és elősegíti a véleménygettók kialakulását. Az olvasókért, pontosabban a hirdetési bevételért folytatott verseny a dramatizált, túlzó és szenzációhajhász tudósításoknak kedvez, ami a trollpolitikusok malmára hajtja a vizet. Ennél is súlyosabb következményei vannak az ellenőrizetlen információk publikálásának. A hírverseny az álhírek terjedését is segíti, különösen, ha a hagyományos média a közösségi oldalakkal akar versenybe szállni. A terjedésnek indult álhírek ugyanis áttéteket hoznak létre, és aztán hiába a cáfolat, már nincs gyógyír a bajra. Ha ismerőseink körében is elterjednek, az álhírek még a hivatalos cáfolatok után is kísértenek.
Mivel egy-egy hírrel nagyon kevés időt, átlagosan 5-7 másodpercet töltünk, még akkor sincsen esély az információ megemésztésére és alapos végiggondolására, ha a tudósítás éppenséggel hiteles. Vagyis a folyamatos hírfogyasztás közepette nem valószínű, hogy a választók többsége képes átgondolt politikai ítéletekre.
A megoldás talán az lehetne, veti fel Luo, ha kicsit lassítanánk. Másokhoz hasonlóan ő is úgy gondolja, hogy a hírmunkásoknak több időt kellene hagyni a hírgyártásra, az olvasónak pedig komótosabban és elmélyültebben kellene olvasniuk.
Hogy ezt milyen módon lehetne elérni, arról viszont már Luo nem igazít útba. Minden bizonnyal nem valamilyen törvényi korlátozásra vagy ösztönzőkre gondol, hanem a józan ész és az önmérséklet erejében bízik. Nemes gondolat, kár, hogy nem sok realitása van. Mint arról a Nautilus tudománynépszerűsítő magazin beszámol, kutatások sora bizonyítja, hogy a felgyorsult világ megváltoztatta kognitív elvárásainkat. Egyre türelmetlenebbek vagyunk, már az is dühöt és frusztrációt vált ki belőlünk, ha az interneten megnyitott oldal két másodpercnél lassabban nyílik meg (egy évtizede még kétszer ennyit is tudtunk várni). Márpedig ha a belső óránkat nem sikerül lelassítanunk, akkor aligha lesz esélye a lassú újságírásnak.