„A kereszténységet sokan népmesének tekintik, pedig valójában a kereszténység az alapja szekuláris világunknak” – olvassuk a New Statesmanben John Gray angol filozófus recenzióját Tom Holland történésznek az európai szabadelvű értékek keresztény gyökereit tárgyaló új könyvéről.

Holland könyvének legfőbb tézise szerint a fejlett Nyugat liberalizmusa a kereszténység folyománya. A liberális univerzalizmus eszméje pedig a keresztény szabadság és emberkép szekularizált változata. Ebből következően pedig a kereszténység alapértékei határozzák meg a nyugati civilizációt. Holland úgy érvel, hogy az egyenlő méltóság liberális tana a szegények és az elesettek morális egyenlőségének krisztusi tanára épül. Az emberi egyenlőség keresztény eszméje nélkül aligha létezhetne a liberális egyéni szabadság gondolata – írja Holland. Mint ahogyan nem létezne a modern szabadelvű társadalmak alapvetése sem, miszerint felelősséggel tartozunk egymás alapvető jólétéért. A szerző érvelése szerint nemcsak a klasszikus liberalizmus értékei vezethetők vissza a krisztusi tanokra, hanem még a #MeToo mozgalom alapvetése is keresztény gyökerű. „Holland végső soron azt állítja, hogy a liberális humanizmus a Biblia lábjegyzetének tekinthető” – foglalja össze Holland gondolatait Gray.

Holland persze elismeri, hogy Jézus és Pál rá sem ismerne a mai keresztény civilizációra. A kereszténység nevében elkövetett korábbi kegyetlenségek, az inkvizíció és a vallásháborúk pedig elborzasztanák őket. Mindezen kisiklások és tévutak ellenére Holland a kereszténységet a mai humanizmust megalapozó erkölcsi forradalomként írja le.

Gray hiányolja, hogy Holland nem tér ki a kereszténység zsidó és egyéb gyökereire, alapvetően azonban egyetért ezzel az „intellektuális népmesével”. Már csak azért is, mert a Metazin által is ismertetett tavalyi könyvében ő maga is hasonló következtetésre jutott a szekuláris humanizmus keresztény gyökerei kapcsán. Meg mert az egyéni szabadságjogok liberális gondolkozói gyakran maguk is keresztény alapokon álltak. A liberális szerzők által előszeretettel idézett Immanuel Kant-i kategorikus imperatívusz, („Cselekedj másokkal úgy, ahogyan kívánnád, hogy veled szemben cselekedjenek”) azonos a krisztusi tanítással (ami nem véletlen, tekintve, hogy Kant maga is hívő volt). A huszadik századi liberalizmus legnagyobb alakja, a fiatalon a teológusi pályát fontolgató, majd pályája végén ismét a vallás felé forduló John Rawls is elismerte, hogy a liberális szabadságeszmény és egyénkép jelentősen átalakulva, ám végső soron a zsidó–keresztény elképzelésekre vezethető vissza.

Az angol filozófus viszont jóval optimistább Hollandnál, aki úgy látja, hogy az egyéni szabadság kultúrája nem tartható fenn a keresztény vallás nélkül. Elvégre éppen a szekuláris humanizmus története igazolja, hogy vallásos hit nélkül is lehetséges az egyenlő emberi méltóság képviselete. Másfelől a kereszténység népszerűségének növekedése sem okvetlenül jár együtt a krisztusi tanítás erősödésével – jegyzi meg Gray. Az orosz ortodox egyház vagy az afrikai keresztény egyházak egy része legalábbis csöppet sem támogatja az egyéni szabadság gondolatát, ami pedig Holland és Gray szerint egyaránt a krisztusi tanítás központi eleme.