„Nemcsak a médiaipar, hanem a demokrácia szempontjából is fontos ügyben született döntés, hiszen a nyilvános vitához elengedhetetlen az információ szabadsága. A társadalmat megilleti az emlékezés joga, ezért nem lenne összeegyeztethető a demokráciával a felejtés feltétlen joga” – értékeli Wolfgang Janisch, a Süddeutsche Zeitung publicistája a német alkotmánybíróság november végi precedens értékű ítéletét.
Mint arról a magyar sajtó is beszámolt, egy német férfi azt kifogásolta, hogy a Spiegel hetilap online archívumában bárki hozzáférhet az általa 1981-ben elkövetett gyilkosságokról szóló cikkekhez. Az egykor katonaként szolgáló felperes az Apollonia nevű hajón vitába keveredett, és két embert megölt, egy harmadikat pedig súlyosan megsebesített. 2002-ben szabadult a börtönből, és egy évtizede követeli, hogy a Spiegel törölje vezetéknevét a cikkekből.
Mint a Metazinban is olvasható volt, az Európai Bíróság 2014-es döntése értelmében a magánélethez való jog alapján kötelezhetők az internetes szolgáltatók, hogy a személyiségi jogi szempontból aggályos tartalmakat töröljék. Az Európai Bíróság az Európai Alapjogi Chartát értelmezve mondta ki a felejtés jogát.
A német alkotmánybíróság döntését értékelve sok szerző a felejtés jogának, és vele a személyiségi jogoknak elsöprő győzelméről cikkezett. Janisch szerint azonban erről szó sincsen. A karlsruhei testület – összhangban az uniós elvekkel – elismerte ugyan, hogy a felejtés joga szabadságjog, ám korántsem nevezte feltétlennek a jog érvényesülését. Janisch is egyetért azzal, hogy még a legszörnyűbb bűncselekmények elkövetőit is megilleti az újrakezdés lehetősége, ha letöltötték a rájuk szabott büntetést. Csakhogy az újrakezdés lehetősége, sőt, a társadalmi feloldozás, de még a megbocsátás sem azonos a felejtéssel. Bármilyen fontosak is a személyiségi jogok az egyén számára, a társadalomnak is jogában áll a múltbeli információk megismerése. Márpedig, ha az egyén szempontjából hátrányos tartalmakat törlik, akkor azzal a múltat hamisítják meg, és egyúttal az információs szabadság jogát sértik – érvel Janisch. Mint Ellen Euler jogászprofesszor is rámutat a Netzpolitikben, a személyiségi jogi szempontból aggályos tartalmak törlése lehetetlenné tenné a múlt megőrzését és rekonstruálását is.
Mindent egybevetve a német alkotmánybíróság bölcs döntést hozott – véli Janisch. A döntés értelmében ugyanis nem kötelezhető a tartalomszolgáltató az egyén szempontjából káros tartalom törlésére, csak arra, hogy nehezebben legyen hozzáférhető. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az érintett személy nevére keresve nem jelenik meg automatikusan a nem kívánatos cikk, viszont más kifejezések keresése esetén elérhető a teljes tartalom, benne az elkövető nevével. Vagyis semmit nem kell kitörölni a történelmi emlékezetből, egy kis kutakodás után bárki rátalálhat a cikkekre, ám nem ezek lesznek az érintett személy kapcsán elsőként előkerülő anyagok. Tehát nem a felejtés feltétlen jogát mondta ki a karlsruhei testület, hanem csak a részleges amnéziához való jogot.
Janisch kitér rá, hogy a német alkotmánybíróság ítélete más szempontból is példaértékű. Azt bizonyítja ugyanis, hogy az uniós tagállami bíróságoknak jelentős mozgásterük van az uniós jog értelmezésében. A felejtés jogával kapcsolatos precedens bizonyítja, hogy az EU által alapvető személyiségi jogokat is az adott kontextus és nemzeti törvénykezés fényében fordíthatja joggyakorlattá. Vagyis az európai jog és az Európai Bíróság döntései csak keretet adnak a nemzeti alkotmánybíróságok jogértelmezésének.