„Ezek az intézkedések aligha fogják megállítani a politikai iszlám befolyásának erősödését” – írja a Revue des Deux Mondes folyóirat honlapján Valérie Toranian főszerkesztő.

Négy évvel ezelőtt, amikor Ausztria törvényben tiltotta be a mecsetek külföldi finanszírozását, és egy átmeneti időszakot beiktatva kitiltotta a külföldi igehirdetőket és hitoktatókat, a Metazin azt írta, hogy ez a példa ragadósnak bizonyulhat Európában. Macron elnök most hasonló szellemben jár el. Nem helyezte kilátásba ugyan a külföldi finanszírozás betiltását, csak annyit közölt, hogy szigorúan ellenőrizni fogják. Viszont a (főleg Törökországból és Algériából érkező) külföldi imámok és hitoktatók rendszerét fel akarja számolni. Gondosan ügyelt rá, hogy megnyugtassa a muszlim hívőket: nem az iszlámmal van baja, hanem – úgymond – „az iszlamista szeparatizmussal”.  

Toranian helyesli a tervezett intézkedéseket, csak azon csodálkozik, hogy miért kellett ilyen sokáig várni velük. Egyetért azzal, hogy kitiltják a külföldi hit- és nyelvoktatókat: Törökország kormánya például az ő révükön igyekezett befolyást gyakorolni a franciaországi törökökre, akik természetesen részt vehetnek a törökországi választásokon. Csakhogy a mintegy 300 külföldi imám távozása után ott marad több mint ezerötszáz hazai. És Tarik Yildiz szociológus kutatásai azt mutatják, hogy „ők sem éppen a radikalizmus elleni harc védőbástyái. Gyakran ultraortodox, erőszakos nézeteket hirdetnek és olykor a terrorizmus mellett szónokolnak.” Ráadásul az interneten akadálytalanul terjednek a legradikálisabb prédikátorok videófelvételei. Macron elnök a Muzulmán Vallás Franciaországi Tanácsától (CFCM), remél segítséget, de ott is akadnak iszlamisták, például egyik vezetője azt mondta a gimnazista lányról, akit tömeges életveszélyes fenyegetések miatt eltanácsoltak az iskolalátogatástól, hogy maga kereste a bajt, mivelhogy vulgáris szavakkal ócsárolta az iszlámot az interneten. Ennél is nagyobb baj, hogy a CFCM-nek semmi tekintélye nincs a radikálisok körében, márpedig ők a hangadók a muszlim bevándorlók és leszármazottaik lakta külvárosi lakótelepeken. 

A főleg muzulmán hátterű és arab származású közösségek egy részének különállását Franciaországban kommunitarizmusnak nevezik, de Macron kifejezetten közölte, hogy a szeparatizmus kifejezést tartja helyesebbnek, mivel nem a közösségeket akarja támadni, csak azt helyteleníti, ha közösségi alapon egyes csoportok szembeszállnak a társadalom alapvető értékeivel. Valóban – írja Toranian –, semmi fenyegető sincs például abban, hogy a franciaországi kínaiak telente felvonulásokat rendeznek a kínai holdújév alkalmával. Csakhogy a szeparatizmus szó foglalt: azt jelenti, hogy egyes csoportok az államtól elkülönült politikai és jogi entitást akarnak létrehozni. Ez pedig nem áll az iszlamistákra. Éppen ellenkezőleg, ők nem akarnak kiszakadni a köztársaságból, hanem belülről akarnák megváltoztatni. Büszkén élnek a jogállam adta lehetőségekkel, a szólásszabadságra hivatkoznak, sőt, a nők szabadságára is: hadd választhassák az elfátyolozást és az alárendeltséget. Az iszlamizmus bírálatát pedig a vallásszabadság elleni támadásnak minősítik, szintén a jogállamra hivatkozva.  

Amikor tehát a köztársasági elnök a külföldről jövő iszlám befolyást igyekszik korlátozni, az iszlamizmus hazai beágyazottságáról pedig hallgat, akkor „figyelmen kívül hagyja a probléma 90 százalékát”. A fő teendő ugyanis Franciaországon belül van: az iskolákban, a lakótelepeken, ahol meg kellene előzni az erőszakos bűnözés és a vallási fanatizmus összefonódását. Az elnök azért választotta célpontnak a „szeparatizmust”, hogy meg ne sértse a muzulmánokat. Pedig nem tőlük kellene félni: a többségük az államtól vár védelmet a radikálisokkal szemben. A franciaországi muszlimok 27 százaléka szerint a saría szabályainak felül kell írniuk az állam törvényeit. A muszlimok nagy többsége azonban a köztársasági állam oldalán áll. Tudják, hogy ők lennének az ilyen törekvések első számú áldozatai.